Csak a létszám csökkent, a lelkesedés nem az idei gólyabálon. A diákönkormányzat által szervezett hagyományos felsőssé avatáson egy jánosi és egy péteri osztályt fogadtak ünnepélyesen maguk közé a felsős évfolyamok.
Az eddigieknél kevesebb osztály, de nagyon szoros eredmény jellemezte a pénteki gólyabált a kultúrházban, ahol a központi 5A és a Klafszky Tagiskola ötödikesei versenyeztek az arany és ezüst gólyáért. A jánosiak a 101 kiskutya mindennapjaiba engedtek bepillantást, az extravagáns Szörnyella de Frász irányításával. A péteri tanulók egy sokszínű, vidám osztályt mutattak be, egyedi tánckoreográfiával.
A sok fantáziát és ügyességet igénylő feladatok mindenkit megmozgattak, beleértve az osztályfőnököket is. A baráti hangulatú versenyt végül az 5A nyerte, mindössze egy ponttal az 5K előtt, de abban mindkét osztály egyet értett, hogy itt nem az eredményen, hanem a játékon volt a hangsúly. Az elmaradhatatlan, féllábon, gólyacsőrrel elmondott eskü után minden ötödikes teljes jogú felsőssé vált. A vetélkedő után a táncé és a bulizásé lett a főszerep, a diákönkormányzat tagjai pedig a büfében igyekeztek állni a rohamokat a hét órás zárásig.
JTV