Rozs Fanni a győri ETO U16-os játékosa október végén címeres mezben képviselheti hazánkat a női nemzetközi U14-es labdarúgó tornán Szlovákiával és Csehországgal szemben, Telkiben.

A sportág alapjait Jánossomorján elsajátító fiatal labdarúgó szeptember végén lépett pályára a nyugati régiós válogatott keretében, és vívta ki a nemzetközi szereplés jogát. Az UEFA és az MLSZ közös programjának keretében az ország négy régiójában alakult válogatott női labdarúgó csapat. Ők egymással mérkőzve döntötték el, melyik gárda léphet a nemzetközi porondra. E négy gárda meghatározói távlati célként alakíthatják majd az U15-ös, majd idővel a versenykorosztályok együttesét.

Fanni négy évesen kezdte rúgni a bőrt Nikházi Árpád ovifocis csapatában. Ekkor még minden csapattársa fiú volt, akiktől sokat tanult a kezdeti időszakban. Hat éves korától kezdett kiemelkedni a mezőnyből, Fuhrmann Péter U9-es csapatától egészen az U13-as korosztályig meghatározó játékossá vált. Elsősorban gyorsasága és gólérzékenysége miatt figyeltek fel rá a győri szakemberek. Innentől az ETO női együttesének igazolt játékosa lett, de az edzések egy részét a mosonmagyaróvári MTE csapatánál végezte.

Első NB1-es edzői, Sárosi Csilla és Gődér Brigitta már centerként játszatták az U14-ben. Ezzel az együttessel bajnoki címet szerzett és ő lett a gólkirály, 28 találattal. Az U16-os csapat legfiatalabb tagjaként, Lenzsér Zsolt edzőnél többször csak a kispadon kapott helyet, de jövőre itt is kulcsszerep vár rá Keglovich Ferenc és Süle János irányítása alatt.

A válogatott északnyugati régiójának 50 fős bő keretébe is ebből az együttesből kapott meghívást. A nyári, soproni edzőtábor után beválasztották a legjobb 24 közé.

A lehetőség meglepetésként érte Fannit és családját is, de egyben nagy büszkeséget is érez. A plusz motiváció mellet érez némi terhet is, de igyekszik a játékra koncentrálni, amely – saját elmondása szerint –, a fokozódó fizikai és mentális terhelés miatt már inkább munka, mint szórakozás.

Fanni még csak idén kezdi a nyolcadik osztályt a győri Fekete István sporttagozatos általános iskolában, ahol az előző évben elnyerte a legtöbbet fejlődött női játékos címét. Mindenképpen sportvonalon szeretne továbbtanulni, ennek fókuszában természetesen a labdarúgás áll. Álma, hogy a St. Pölten csapatában játszhasson, mint egykor példaképe, Sipos Lilla, aki jelenleg a budapesti Astra labdarúgója.

– A Szövetség fotója –

A labdarúgással szimpatizáló lányoknak pedig annyit üzen: nyugodtan kezdjék el egyesületi szinten fiúk között, mert sokat lehet tőlük tanulni.

Fanni sikerével együtt így – Nikházi Márk, Madarász Márk és Bella Kristóf után – újabb fiatal jánossomorjai labdarúgó ölthet címeres mezt.

 

Prátser Krisztián

 

-hirdetés- -hirdetés-