Néptánccal ágyaztak meg a népmeséknek a Sós Antal Közösségi Közösségi Házban szombat délután, a magyar népmese napján, ahova az Örökség Kulturális Egyesület invitálja immár hagyományosan a családokat. Már tizennégy éve ünnepeljük hazánkban a magyar népmeséket, szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján.

A Kislaptáros zenekar muzsikája alatt aztán lassan zsúfolásig megtelt a közösségi ház, száznál is többen ültek a nézőtéren a bábszínház meséjén. A báb után mesejáték következett. Az Aranykapu óvoda színjátszó csoportja a gazdája szavát ismételgető csacsiról szól. A legény kitol egy öregasszonnyal, aki vesztére, boszorkány, és így akarja megleckéztetni a lókötőt.

A meséket nemcsak a gyerekek, hanem az idősebbek is szívesen hallgatták. A tánc sem maradt abba. Az udvaron tüzet gyújtottak a táncosok Szent Mihály napjának ünnepén, ekkor hajtották be ugyanis a legelőkről az állatokat a pásztorok, és vásárral, mulatsággal ünnepeltek. A lángok körül a moldvai táncokat járt estig a legkisebbektől a legidősebbekig sokan.

A városi könyvtár is ünnepelte a magyar népmeséket. Csütörtökön neves mesemondó Füzi Rozi érkezett a polcok közé, és különleges meséléssel kápráztatta el a gyerekeket. A történetbe bevonta a kis nézőket is, akik egy-egy szerepnél erősítették az egyre bővülő a társulatot.

Jánossomorján évek óta egyre többen ünneplik a magyar népmesét, és ezzel tesznek is azért, hogy különleges kulturális örökségünk fennmaradjon, és használjuk is a mindennapjainkban.

 

JTV

 

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-