Jánossomorja modern kisváros, amely elkötelezett a fejlődés mellett, Szent István elvei szerint. Augusztus 20-án együtt ünnepelt a város, az asztalon szentelt kenyérrel, borkóstolással és a nevezetes somorjai rétessel.
A modern kisváros építéséről szóló gondolatokkal ünnepelt Jánossomorja augusztus 20-án, a Szent István parkban és a pusztasomorjai Szent István templomban tartott ünnepi szentmisén. A templomban a város vezetőit és a zászlójukkal megjelent önkéntes tűzoltókat is örömmel köszöntötte Kótai László atya, kiemelve, hogy ez a templom közössége számára az egyik legfontosabb ünnep. A hívek ezután a Szent István parkba vonultak át a tűzoltók vezetésével.
A parkban tartott ünnepségen elsőként a Canto Excolo Kamarakórus énekelt, többek között a legelső magyar himnuszként is énekelt egyházi művet. Wittmann Elekné a nemzet megmaradásáról szavalt Szent István elveit, szellemiségét idézve. A város katolikus és református közösségeinek vezetői megáldották a kenyeret és bort. Kótai László plébános az Európai közös értékeket, a hit összetartó erejét, illetve az emlékezés fontosságát emelte ki. Demjén István lelkész pedig Isten és Jézus erejét, igazságát hangoztatta Szent István ünnepén. A város és egyesületeinek, szervezeteinek képviselői koszorúkkal tisztelegtek István király előtt.
Lőrincz György polgármester beszédében elmondta, István király a magyarság érdekeit szem előtt tartó politikája útmutatás a kisváros irányításában is. Szent István tudta, hogy a régi szokásokhoz való ragaszkodás a lemaradást jelenti. Ezért áldozatokat vállalt az ország modernizálásáért, a nyugati kultúra, hit befogadásáért, vagyis a megmaradásért, a fejlődésért. A polgármester hangsúlyozta, a magyarság megmaradásának ünnepén fontos, hogy együtt ünnepelhetett a város, ahol igazán tisztelik Szent Istvánt.
Ezután az ünneplők – a Társaskör és számos segítő közreműködésével – megkóstolhatták az új kenyeret, helyi borász felajánlotta finom bort hörpinthettek hozzá. De megízlelhették a megyerikummá vált somorjai mákos rétest is, amit a recept megőrzője, Fáni néni készített. Jánossomorja a nemrég megújított, az emlékezésre alkalmasabbá tett Szent István parkban rendezi augusztus 20-i nemzeti ünnepeit, ahol 2013-ban avatta fel a város Berek Lajos szobrászművész alkotását.
Lőrincz György ünnepi beszéde
Tisztelt Ünneplők, Kedves Jánossomorjaiak, Kedves Vendégeink!
Kitüntetés Önök elé állni ezen az ünnepen. Büszke és megtisztelő érdem. Tudom, hogy aki ide lép a magyarság legnagyobb nemzeti ünnepén, augusztus 20-án, csak komoly felelősséggel szólhat. Mert ez az ünnep a magyarság több ezer éves megmaradásának szimbóluma. Benne van az a küzdelem, amit őseink az ázsiai sztyeppékről ide vándorolva, majd a Kárpát-medencében megtelepedve folytattak. Benne van Szent István és apja, Géza felvilágosult és bölcs gondolkodása, ami kemény sziklává tette Magyarországot Európa viharos tengerében. De benne van mindazok küzdelme is, akik azóta szálltak síkra a nemzet megmaradásáért. És ahogy egy nemzet a kis falvakból, városokból áll, úgy a megmaradás és a magyarság megőrzése is a kis közösségekben dől el.
Tudják Önök is a saját családjaik, nagyapjuk, dédapjuk múltjából, hogy városunk, lakóink is sokat küzdöttek itt a megmaradásáért, a megerősödéséért, a következő generációk boldogulásáért. Azért, hogy ez a ma már modern kisváros élhető hely legyen unokáinknak is. És ennek a célnak a megvalósítása minden városvezetés feladata. Ezért állok ide megtisztelve.
Mert erősíthettük, szépíthettük közösségünket az elmúlt években. És szinte az egész várost felölelve, közösen tehettük ezt: Az elmúlt években közösen megalkottuk a város jövőképét, kijelölve egy utat a modern erős Jánossomorjáért.
Önökkel együtt összegyűjtöttük azokat az elképzeléseket, amelyek a lakosok, a város érdekeit szolgálják. Elkezdtük, kitartottunk, és a tettek igazoltak minket. Közösen, szép eredményeket értünk el. Örömmel mondhatom, hogy minden egyes kijelölt területen léptünk előre a cél felé, van, ahol jóval többet, mint amennyit reméltünk volna. Ezért valamennyi lakos büszke lehet az elmúlt évek során közösen elért eredményeinkre. Jó látni, hogy épül, szépül, – nemcsak megjelenésében, de lelkületében is – a város. Csak összefogással, egymást segítve és megértve sikerülhetett mindezt megvalósítani.
István király nem az egész mai Magyarország felett uralkodott koronázásakor. A történészek szerint az Árpád-ház hatalma csak a mai Dunántúlra terjedt ki, még Koppány legyőzése után is. A Kárpát-medence többi részén a honfoglaló vezérek örökösei, több nagyúr uralta a területeket. És akár így is maradhatott volna… De István okult az elmúlt évtizedekből.
A magyar hadseregektől korábban rettegett Európa, ám az utolsó hadjáratok már vereségeket hoztak. Mégpedig azért, mert míg korábban sok egymással veszekedő kisebb királyság osztotta meg Európát, addigra az ezredfordulóhoz közel már erős, egységes államok, jól szervezett országok erősödtek meg Nyugaton, amelyek nemcsak ellen tudtak állni, de már a magyar területekre fenték a fogukat. A régi módit már meghaladta az idő.
Az egységes, nehéz vértes seregeket már nehezen győzték le a könnyű magyar lovasok. Változtatni kellett.
István, és apja Géza okult mindebből. Tudta, hogy a magyar nép megmaradása és fejlődése attól függ, sikerül-e egységgé kovácsolni az országot. Egy akarattá. Egy céllá. Egy hitté. Tudta, hogy modern kultúrát, országot kell építeni. Ha az ország nem fejlődik, az a lemaradást jelenti, ami egyenlő a pusztulással.
István ezért szövetségeket ajánlott. Sokan álltak mellé, a közös cél érdekében. Voltak azonban, akik kitartottak a régi mellett, őket harcban győzte le. Nem akarta, de nem volt más választása. István uralkodása bölcs és egységesítő volt, de emberileg nagyon nehéz és fájdalmakkal teli lehetett. Ebben erősítette meg őt a keresztény hit. Több szellem és Isten helyett, Egy Isten, és Egy Fiú, akik nagy áldozatot, a legnagyobbat hozzák a szeretteikért. Ezt érezhette mindennapi imánál István király és ez adhatott neki erőt a folytatáshoz.
Fontos tanítás ez ma, nekünk, Jánossomorján. Mernünk kell kitartani a város fejlődése mellett a lemaradással szemben. Mernünk kell Önmagunk maradni, hiszen az elmúlt évek eredményei erősítenek minket.
De mernünk kell kitartani az igazság mellett, a hit mellett. Átlátni az ígérgetések, a populizmus szitáján. Mert egy népet vezetni csak a népért, a nép boldogulásának céljával lehet, nem Önmagunkért. Mernünk kell becsületesnek maradni, tisztán, igazul tenni a dolgunkat. Azért, hogy gyerekeink, unokáink és dédunokáink egy fejlődő, biztonságos és modern városban éljenek boldogan!
Meggyőződésem, hogy az önkormányzatiság, a város vezetése nem a hatalomról, a dicsőségről, hanem a helyi emberek szolgálatáról, a város érdekeinek mindenek elé helyezéséről szól. És erre tanít minket Szent István példája is.
