Rendőrautók és hatósági személyek szálltak meg rajtaütésszerűen több jánossomorjai munkásszállást, kétes albérletet augusztus 6-án, kedden. Már második éve fogja össze az érintett hatóságokat az önkormányzat, hogy a mezőgazdasági szezonban több alkalommal ellenőrizzék azokat a helyeket, amelyeknél felmerülnek problémák, gyanúk a város vagy a lakosság részéről. Legutóbb áprilisban tartottak ilyen ellenőrzést, most ennek a folytatásában vett részt nagy erőkkel a győri ás mosonmagyaróvári rendőrkapitányság, illetve a helyi rendőrőrs állománya, a bevándorlási és állampolgársági hivatal, a kormányhivatal járási népegészségügyi és építési felügyeleti osztályai és a helyi közös önkormányzati hivatal.
Bár hivatalos közlemény még nincs, úgy tudjuk, az ellenőrzött helyeken több megállapítást is tettek az illetékesek, amelyek miatt eljárás is indulhat, ám kirívóan nagy szabályszegés megállapításáról nincs tudomásunk.
Az ellenőrzés azt az újtanyai ingatlant is érintette, ahol pár héttel korábban merült fel az embertelen körülmények, illetve a közösségi normákat, a környezetet nem tisztelő lakói viselkedés gyanúja. Erről akkor a közösségi oldalon is olvashattunk, Molnár Gábor képviselő számolt be az esetről és hivatalos bejelentést is tett. Tegnapra azonban itt már lelakatolt ajtók, ólak fogadták az arra járót. A hatóság azonban fokozottan figyeli ezután az ingatlant, hogy ne csak a szabálytalan állapotok átmeneti szüneteltetéséről legyen szó a hatósági bejelentés mellett nyilvánosan megjelentek hatására.
A kétes albérletek rendszeres ellenőrzését két éve kérte Lőrincz György polgármester az érintett hatóságoktól, hogy a város elejét vegye a közösségi viselkedés szabályai ellen vétő, a lakókat veszélyeztető, zavaró viselkedésnek, a környezetkárosításnak, illetve az embertelen, szabálytalan körülményeket biztosító szállások kiadásának.
A határmenti térség jellemző problémája, hogy kevés eszköz van az önkormányzatok kezében ahhoz, hogy megakadályozzák az ingatlantulajdonosok szabálytalan szálláskiadását, a normák ellen vétő elemek beköltözését, Jánossomorja mégis több fronton is nyomást gyakorolt a normák betartásáért: Azóta minden szezonban több alkalommal fognak össze a hatóságok a jánossomorjai ellenőrzés során, amiktől megelőző, elrettentő hatást is vár az önkormányzat. A ciklus elején eseti bizottság alakult Lipovits Máté képviselő vezetésével, amely alaposan körüljárta a gondokat és a lehetőségeket, minden érintett bevonásával. Fokozott ellenőrzéseket, rendőri jelenlétet is kért az önkormányzat, a polgárőrség is emelte a járőrtevékenységét a szezon alatt, a város új szabályokkal igyekezett átláthatóbbá tenni az albérlet kiadásokat, de a közösségi viselkedést is rendeletben szabályozta a város, hogy hatékonyabban léphessenek fel a hatósági személyek a botrányos viselkedések ellen. De a mosonmagyaróvári rendőrkapitánysággal is összefogott a város a helyzet elharapózásának megfékezéséért. A bűnügyi statisztikákban ugyanakkor nem látszik, hogy veszélyt okoznának a vendégmunkások, beköltözők. Évek óta a bűnügyek többsége helyben lakókhoz köthető inkább. A közösségi együttélés szabályai, a közösséget tisztelő magatartás betartásával, a kulturális különbségekkel akadnak inkább gondok, aminek betartásáért – az új szabályozás segítségével – már több esetben is fellépett a rendőrség, és aminek megfékezéséért az ellenőrzések is létre jöttek.
JTV