Két ingázó munkás társaság szólalkozott össze sérelmeik tisztázása közben a Jánossomorjáról Andau felé kivezető út mellett augusztus 3-án, szombat reggel, ahol munkába menet érték be egymást. A veszekedés verekedéssé fajult, a helyszínre rendőröket hívtak. Egy résztvevő könnyebben sérült.

Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, egy Maglócán lakó román és egy Hanságligeten lakó magyar társaság szólalkozott össze közeli, ausztriai munkahelyükön pénteken. A nézeteltérést ma akarták tisztázni. A két társaság autói munkába menet Jánossomorján érte be egymást, itt talán több kört is megtehettek a házak között, majd a Tarcsai utca utolsó házainál megálltak. Az út mentén veszekedés tört ki, a számonkérés verekedéssé fajult, az egyik autóból vascsövek is előkerültek. Több autós is megállt a verekedésnél, sok környéken lakó is felfigyelt a rendbontásra. Úgy tudjuk, a rendőrök kiérkezése előtt többen elhagyták a helyszínt. A verekedésben egy ember sérült meg könnyebben, ő maga ment be a kórházba. A bűnügyi vizsgálat jelenleg is tart, hivatalos információkat egyelőre nem közölt a rendőrség.

Fotó: Farkas István

 

 

 

JTV

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-