Két varázslatos esti programot tartott a város múlt hétfőn este. Kiállítás, popzenei és népzenei koncertek, táncház és persze a varázserejű tűzugrás várta a látogatókat.

Elindulni, bátran kiállni és megmutatni önmagamat. Erre biztatott mindenkit a múzeumok éjszakáját megnyitó „Az én világom” című fotókiállítás és pályázat, amelynek legjobbjait hétfőn díjazták a kiíró Glázer-Kozma Galéria kiállítótermében. A sok helyi és környékbeli, gyermek, fiatal és felnőtt pályázó által beküldött képekből rengeteget állított ki a Galéria, kis méretben, hogy közelebbről szemlélve bensőségesebb élményt adjon a kiállítás.

A zsűri elnöke, a Jánossomorja Építőköve Díjas budapesti fotográfus, Hossala Tamás az amatőrök bátorságát méltatta, amellyel bemutatkoztak. A kiállítás nemcsak bemutatkozási, hanem útkeresési esély is, ez volt a kiállítás célja.



A galéria több kategóriában is díjazta az érdekes, különleges képeket, amelyek közül sok a formákkal kísérletezett, sok egyedi, különleges, akár már társadalomkritikus témát választott, de volt, aki csak a pillanat szépségét akarta megmutatni. A tárlat július 12-ig látható a Galériában.

A Helytörténeti Gyűjteményben ezután egy könnyed beszélgetés kezdődött Lacknerné Fördős Klára vezetésével. Az elmúlt években sok olyan kiállításnak adott helyet a kiállítótér, ahol gyűjtők, egy-egy hobbi iránt elkötelezettek mutatták be kincseiket, munkáikat. Most ők mesélhettek a hobbijukról, elkötelezettségükről. A sok érdekes témát felölelő társalgás hosszú órákig tartott.

Eközben kint az udvaron is igyekeztek elütni az időt a zenekarok és a táncosok. A város a múzeumok éjszakáját és a Szent Iván éji tűzugrást együtt tartotta ebben az évben is. Elsőként a bősárkányi Németh Fáni és Zenekara csapott a húrok közé a Millenniumi Parkban.

A jó hangulathoz pedig mindenkire szükség is volt. Régebbi és újabb, magyar és külföldi pop és rock slágerek hangzottak fel. De közös zenélésre is kedvet kaptak a muzsikusok, a Kislaptáros zenekar is beállt a pavilon alá.

A koncertet a tűz átugrása és moldvai táncház váltotta fel. Szent Iván éjjele, a nyári napforduló ünnepe. Hétfőre virradóra az év legrövidebb éjjelét köszönthettük, ezekben a napokban szinte minden kultúrában éjszakai ünnepekkel köszöntötték az életet. A helyi néptánccsoport is hosszú évek óta közös bulival várja a csillagok felbukkanását. Szent Iván éjjelének varázslatos erőt tulajdonítottak, ahogy az ekkor gyújtott tűz átugrásának is.

A lángok átugrása egészséget, szerelmet, erős barátságot is jelenthetett, ahogy azt sok közösség, társaság is komolyan vette Jánossomorján.

 

 

-hirdetés- -hirdetés-