Január elseje a tranzit teherforgalom elterelésének kitűzött dátuma, amit nemcsak a települések, hanem a szakminisztérium és az illetékes hatóságok is elérhetőnek tartanak. Pénteken zajlott le az első minisztériumi szintű megbeszélés a városházán, ahol a környező települések vezetői a szaktárca illetékes osztályvezetőjét, Thoroczkay Zsoltot, illetve a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőit fogadták.

A terelés szükségességét minden résztvevő megállapította, ami fontos közös alap, a pontos dátum meghatározása pedig kiemelkedő siker. Az ügyben azonban több kérdés is felmerült, a szakemberek például az autópálya teherforgalmának további emelkedésétől tartanak az elterelés után. Ám a szaktárca a polgármesterek határozott véleményét osztotta, mely szerint a társadalmi érdek, az óvodák, iskolák, főutcákon lakók biztonsága a legfontosabb. Felmerült, hogy a csornai elkerülő egy átvezető szakaszát is hasonló Uniós moratórium érinti, mint ami a várost átszelő szakaszt, ez azonban csak 2021-ben jár le. Az illetékesek szerint meg kell vizsgálni, hogy esetleg ennek leteltét is ki kell-e várnunk.

Lőrincz György polgármester ugyanakkor kijelentette, ez a halasztás elfogadhatatlan lenne a települések részéről. A tárgyalás azzal zárult, hogy a minisztérium is támogatja a 2020. január elsejei céldátumot, ekkorra végrehajthatók a szükséges előkészületek is. Az uniós moratórium 2019. november 17-én jár le, a jogi gyakorlatot követve a tárca a pár héttel későbbi, január elsejei dátumot látta kézenfekvőnek.

JTV – HT

 

-hirdetés- -hirdetés-