-hirdetés- -hirdetés-

Néptáncgálával mutatkozott be Jánossomorján a mosonmagyaróvári Csalogató gyermeknéptánccsoport szombat délután. A négy éve működő együttes jánossomorjai tagokat is sorában tud, vezetőik, Léber László és Frank Anita pedig a helyi néptánccsoport koreográfusai is egyben. A számos kiváló előadást felvonultató műsorban fellépett a bécsi magyar Délibáb néptáncegyüttes Szivárvány gyermekcsoportja és a jánossomorjai Tititá néptánccsoport is, akik a gyerekekkel közösen is járták. A gyerekek több magyar tájegység táncait is megmutatták a közönségnek a Sárarany zenekar muzsikájára, de egy vidám táncjátékot is előadtak a fürdőzőket ijesztgető cápáról, természetesen népzenére, táncmozdulatokkal. Az együttes mosonmagyaróvári és környékbeli gyerekeket fog össze, három korosztályban. Céljuk nemcsak a hagyományok továbbadása, megélésének megtanítása, hanem a tánc örömének megmutatása is. A csoport sikerét mutatja, hogy a szülők is kedvet kaptak a táncra, így egy koreográfia erejéig ők is megmutatták tudásukat a népes közönségnek. A fellépést és a gyermekek tánctanítását az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Alap és a Nemzeti Tehetség Program is támogatta.

 

 

JTV