Fakanál és kerti szerszámok helyett laptop, telefon és tablet a helyi idősek kezében. A nyugdíjas klub tagjaival indult útjára a városi könyvtár sorozata, ahol a digitális világban ismerhetik ki magukat az idősek. A nyugdíjasklub ezen kívül még számos már tervvel indult neki az új évnek.

 

Sok mindent szeretnének tudni az idősebbek is a digitális készülékek kezeléséről, a világháló rejtelmeiről, hiszen e tudás hiánya ma már a mindennapi életben is sok hátrányt jelent. Most a helyi nyugdíjas klub pár tagja kezdett el egy tanfolyamot a könyvtárban, ahol a digitális eszközök és használatuk fortélyait tanulhatják meg.

A városi könyvtár a digitális jólét programban nyert egy pályázatot, aminek segítségével egy három évig tartó sorozatot indíthat a digitális kompetenciák fejlesztéséért. Ehhez a könyvtár dolgozói képzésen vehettek részt, és eszközöket is kapott az intézmény: többek között okostelefonokat, tableteket, laptopokat.

 

 

Ez csak az egyik csoport, hamarosan többet is indít a könyvtár, de egyéni képzés is kérhető. A program jórészt azokra fókuszál, akik kevésbé tudják kezelni a digitális eszközöket, így főként a város időseire – mondta el Kocsis-Szombathelyi Adrienn, könyvtáros, programvezető. Az intézmény ezévtől már szombat délelőtti nyitva tartással is várja az olvasókat, tanulókat, vizsgákra készülőket és így persze azokat is, akik a digitális fejlesztő program iránt érdeklődnek.

Az év első napjaiban valóban a város idősek a legaktívabbak. A Balassi Bálint Nyugdíjas Klub tagjai évnyitó gyűlésüket is a héten tartották, ahol nemcsak a tavalyi programokról, hanem az idei tervekről is szó esett. A vicces történetek mellett az évértékelés is vidámságra adott okot.

 

 

A régieket megőrizve több új csoport, több új program várta a tagokat és a város időseit idén. Ilyen volt az őszi nyugdíjas egészségnap, amit jövőre tovább is fejlesztene a klub – emelte ki az elnök, Bujdosó Zoltán. De a programok terén is sikerült tartani, sőt erősíteni a szintet. Kirándulásokat is szervezetek, de a klub nagyfödémesi kapcsolata is tovább épült.

 

 

A korábbi 55 fős létszám után mára 72 fő a tagság, ami a klub legfontosabb célja volt. A klub nemcsak az idősek, hanem a város számára is hasznos kíván lenni, hangsúlyozta az elnök. A társaság szerdánként és több vasárnap délután is várja a helyi időseket a művelődési házba.

 

JTV

 

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-