A legkisebbek tornájával kezdte a felkészülést hazai közegben a Jánossomorja Rascals Baseball Egyesület. Az U10-esek szombaton a pozsonyi és az óbudai csapatokkal mérkőztek, hogy formába hozzák magukat a rajtra. A felkészülés a többi korosztály számára is elkezdődött.

 

 

Újonc nélkül, csak korábbi játékosaival állt ki a szombati teremtornán a Jánossomorja Rascals U10-es baseball csapata a jó erőkből álló Óbuda és a pozsonyi Apolló ellen. Az első meccsen a szlovákokkal szemben 14-13-ra maradtak alul a mieink, a fővárosiaktól elszenvedett sima vereség miatt pedig nem jutottak be a döntőbe, így a harmadik helyen végeztek. A döntőben az Óbuda a csoportmeccshez hasonlóan ismét legyőzte az Apollo Bratislavát és megszerezte a tornagyőzelmet. A vereségek egyik oka, hogy a Rascals játékosok jelentős része még csak 7-8 éves, így az ellenfelek fizikailag erősebbek, és technikailag is előttünk járnak, de a mieinknél is vannak biztató jelek, ilyen például az ütés – mondta el Fekete Balázs edző. A Rascals felkészülési tornáinak eddigi mérlege az U12-eseknél egy vácrátóti második és harmadik hely, az U10-esek eddig mindkét alkalommal harmadikok lettek.

 

 

A téli toborzás során még senki nem csatlakozott a kerethez, ám ha valaki 2009-ben vagy később született és kedvet kapna, azt sok szeretettel várják délután 5-7-ig szerdánként a tornacsarnokban.

 

Prátser – JTV

 

 

-hirdetés- -hirdetés-