Ismét a város legnagyobb karácsonyváró eseménye volt az Advent fényei – lelkünk ékei forgatag Szentjánoson, szombaton este. Az iskola énekkara külön templomi koncerttel koronázta meg az eseményt.
Hó takarta be a várost és a templomteret is szombatra, hogy igazán mesebeli téli forgatag várja a látogatókat a Szentjánosi templom előtt. Az Advent fényei – lelkünk ékei rendezvény az iskola és a szülői közösség közös rendezvénye, amit a város támogat, és ami már negyedik éve várja ide azokat, akik közösségben is megélnék az adventi várakozást, mondta el Neubergerné Berta Barbara tagintézmény vezető, szervező.
Sokan stand várta a vendégeket. A szülők ajándékokat, díszeket készítettek, de kaphattunk meleg italokat és zsíros kenyereket is. Mindezzel az iskola programjait támogatta a szülői szervezet.
A négyórás kezdésnél még kevesen voltak, de a vásárosok azért kitartottak. A tér csak a fő programokra telt meg. A hideg miatt a betlehemi színházi előadás a templomban kapott helyet. A színdarab a betlehemi történet vidám és megható oldalát egyaránt bemutatta. Átérezhettük a megváltó megszületésének fontosságát és a neki ajándékot hozók örömét is. A gyerekek is sokat énekelhettek a szereplőkkel.
De sok más helyen is várta érdekesség vagy finomság a látogatót. A Helytörténeti Gyűjteményben az angyalkiállítást láthattuk. A Glázer-Kozma Galéria előtt sült krumpli és vásár várta a vendégeket. A Galériában pedig karácsonyi díszeket, terítőket készíthettek a családok linómetszéssel, nyomatolással és más technikákkal is. Az iskolában pedig melegedő és adventi kiállítás is várta a látogatókat.
Az este fénypontja az iskola kórusának koncertje volt. A Lőrinczné Karácsony Hajnal vezette kórus minden karácsonyra készül kisebb vagy nagyobb előadásokkal, az idei azonban megkoronázta az eddigi munkát. A közönség vastapssal jutalmazta a koncertet. Énekelt a diákok kara, de kiegészültek a pedagógusokkal is. Először a tanárnőkkel, majd a tanár urak is besegítettek. Hallottunk vallási és világi dalokat, magyar német és angol műveket, ismertebb és ritkábban hallott énekeket egyaránt. Sőt, a fináléban a már kimaradt egykori kórustagok is visszatértek és közösen énekeltek.
Az advent harmadik gyertyája is meggyulladt a hétvégén, a szeretet jegyében. A Német Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos gyertyagyújtásra várta vasárnap este, nemcsak a német származású közönséget. Az esten felléptek a péteri tagiskola németet tanuló diákjai, muzsikált a fúvószenekar és verseket is hallhatott a közönség. A melegedőket tea, forró csoki, forralt bor és zsíros kenyér is várta.
JTV