Átadása előtt népszerű lett az új Gödör. Szerda délelőtt adták át hivatalosan a nemrég megújult pusztasomorjai pihenőparkot, de a lakók már hetek óta birtokba vették a befejezett részeket. A játszóteret Lőrincz György polgármester mutatta be. Kiemelte, az önkormányzat játszótér-felújítási programjában eddig három játszóteret sikerült megújítani, a következőkben pedig hasonlóan modern szellemiségű játszótereket szeretnének átadni a közönségnek Szentjánoson és Szentpéteren is. Kótai László atya megáldotta az új közösségi teret, hangsúlyozva, hogy az mindenki számára örömet hozott.

 

Galéria a képekre kattintva!

 

Most jelképesen minden korosztály átvehette a parkot, az óvodások a játszóeszközöket, az iskolások pedig egy izzasztó testnevelés-órához is jó terepet kínáló fitness-parkot és futópályát kapták meg. Lőrincz György polgármester a kivitelező és a Városüzemeltető képviselőivel együtt vágta át a nemzeti szín szalagot, amiből minden gyerkőcnek jutott emlékbe. Ezután az ovisok egy egész kört futottak a pályán, majd a játszóteret rohamozhatták meg. Az iskolások kocogtak a futópályán és a különböző eszközöket is bemutatták a közönségnek, hiszen számos korosztályt vár az új park.

 

 

A park nemcsak a mozgást, a természet megismerését is szolgálja. Több mint 300 növényt ültettek a meglévők mellé. A fák, bokrok között számos akad, amelyik tájegységünkben honos, de egzotikusabb növényeket is megismerhet itt a sétáló.

 

 

A park a Természeti Töredékek szlovák-magyar Uniós pályázat segítségével épült, Jánossomorja és Nagyfödémes közös elképzelése szerint. Mindkét településen megújult egy-egy park, a barátság jelképeként. A projekt 406 ezer euró támogatást kapott, ebből Jánossomorja 252 ezer eurót, azaz közel 77 millió forintot fordíthatott a Gödörre.

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-