Még a küszöbön is ültek: A Városnapok ismét a Jánossomorjai Füzetek helytörténeti kiadványsorozat bemutatójával kezdődött szeptember 6-án, a Városi Könyvtárban, ahol nagyon sokan voltak kíváncsiak az új számra. A tizenkettedik évfolyam szerzői Lőrincz György polgármesterrel, a sorozat egyik korábbi szerkesztőjével beszélgettek írásaikról.

 

 

Mátyás Ferenc családi témákat hozott: unokája Burján Csaba téli olimpiai bajnoki címéről írt, illetve nagyszülei házassági szerződését dolgozta fel. E szerződés a Rábaköz egyik jogtörténeti sajátosságának számított a múlt század elején, aminek jánossomorjai előfordulása értékes lelet. Bella Sándor 11 környékbeli pusztai iskola történetét kutatta fel, amelyből most, a munka első részében ötöt mutat be.

 

 

Iván-Varga Veronika folytatta a német kitelepítettekkel készített interjúsorozatának publikálását, ismét megrázó és hiánypótló beszélgetéseket olvashatunk a Németországba űzöttekkel. Wenesz Károly tollából pedig Császárrét múltját, érdekes történeteit ismerhetjük meg. A sorozat szerkesztője, Veres Dávid a település második világháborús hősi halottainak, áldozatainak soha ennyire összefogóan meg nem jelent listáját mutatja be.

A népes író-olvasó találkozóra azonban árnyékot vetett, hogy egyre kevesebb íróval találkozhatnak az érdeklődök, egyre nehezebb ugyanis a kutatómunkákra vállalkozó írókat találni. A növekvő eladott példányszámok a kiadvány népszerűségét mutatják, a szerzők terén azonban nehézségekkel küzd a szerkesztő, ezért is bátorít mindenkit a kutatómunkára Veres Dávid, aki kiemelte, témái vannak, amit feldolgozhatnak a jelentkezők, de saját ötletekkel is bátran megkereshetik a vállalkozó kedvűek.

A Füzeteket a könyvtárban és a művelődési házban is megvásárolhatjuk.

 

 

PK – HT – JTV

 

 

-hirdetés- -hirdetés-