Közel ötszáz diák. Soha ennyien még nem álltak tanévnyitón egy iskolában, mint szeptember 3-án, a központi suli udvarán, a péteri iskola felújítása miatt most két hónapig együtt tanul a város diáksága. Nem mindennapi módon indult tehát a tanév, de a gyerekek vidáman köszöntötték az új kihívásokat: Az ünnepi műsoron egy bohóccal énekelhettek a bevonuló elsősök. Az ünnepi műsoron bátorították is őket a felsősök.

 

Galéria a képekre kattintva!

 

A rendőrök, közterület-felügyelő fokozottan figyelik a megnövekedett a forgalmat reggelente az iskolánál. Több péteri szülő pedig összefogott és átkíséri a gyerekeket reggel, délután pedig ugyanígy haza is sétálnak velük. A szervezők várják az újabb jelentkező szülőket is.

A város segítségével és a szaktantermek átadásával minden osztálynak jutott hely: Az alsó iskolában felszabadított termekbe két osztály kerül, a felsőbe pedig három péteri osztály kapott külön termeket. Az elsősök is itt ismerkednek a tudományokkal. De vannak, akik vándorolnak. A művelődési házban a péteri 2., 3., 4., osztály kapott helyet, ők a művelődési ház és a zeneiskola termeibe vackolódtak be erre az időre. A művelődési ház és az iskola közötti mozgást tanári kísérettel oldják meg.

 

 

A sulikezdés sok kisebb újdonsága szinte el is törpült, pedig akadt. A könyveket az első nap kapták meg a gyerekek. Új tanárok is várták őket, öt új pedagógus kezdte most az évet Jánossomorján, de egy technika tanár még így is elkelne az intézményben. Akad olyan tanító is, aki szinte pár éve hagyta el e falakat, diákból most tanárként tért vissza.

 

 

 

Első app az iskolában

De technikai újítás is van. Az iskola e tanévtől áttért az elektronikus napló rendszerére. Vagyis ezentúl a tanárok az e-naplóban vezetik a gyerekek jegyeit, mindennapi dolgait. Ezt akár már telefonjukról is követhetik majd a szülők is a Kréta alkalmazás segítségével, mindennapi kapcsolatot kialakítva az iskola és a családok között. Egyből láthatják a tanárok bejegyzéseit, érdemjegyeket, dicséreteket, vagy akár az igazolatlan hiányzásokat is. A program működése az elkövetkezendő hetekben teljesedik ki az iskolában.

 

„Robbantsuk fel a sulit…”

 

Csupasz falak, téglák, levert vakolat… Szeptemberben is dolgoznak a szentpéteri Klafszky-tagiskolában. A suli rég vágyott felújítása most több mint százmilliós Uniós forrásból valósul meg, de több mint 24 millió forintos önkormányzati plusztámogatás teszi lehetővé a tervekből kimaradt termek és a konyha megújulását. A közbeszerzés és a kivitelező megtalálása azonban nehéz volt, a munka csak nyár közepén indulhatott. Ezért a tankerület és az iskolavezetés úgy döntött, nem kezdődhet meg a tanítás a munkaterületen. Erről az iskola előtti héten különleges szülői értekezleten tájékoztatták a szülőket az igazgatók a művelődési házban. Építési terület közelébe nem szeretne gyerekeket engedni az iskolavezetés, az oktatás összevonása pedig a legkevésbé rossz megoldás a kínálkozók között – például, hogy novembertől kezdődjön csak a tanév, de tartson tovább, illetve hogy hétvégén is tanítsanak. Mint mondták, várhatóan október végéig tart majd ez az állapot. Kérték a szülők, családok támogatását, megértését is. Bella Zsolt meg is köszönte a szülők értekezleten indított kezdeményezését, hogy önszerveződően iskolába kísérik a gyerekeket.

 

-hirdetés- -hirdetés-