Akár 50 százalékos kedvezménnyel is hozzájuthatnak az építési telkekhez a helyi fiatalok. Hamarosan már megvásárolhatók lesznek a Móricz Zsigmond utca mögötti telkek, ahol a helyi fiatalokat több kedvezményes lehetőség is várja.

Kétéves munkáját megkoronázva dönthetett az önkormányzat szerdán a Móricz Zsigmond utcai telkekről, ahol a helyi vagy ideköltöző fiatalokat kedvezményekkel is várják. Ezzel a fejlesztéssel az önkormányzat elsődleges célja az, hogy lehetőséget biztosítson a helyben maradni akaró fiataloknak és azoknak is, akik itt képzelik el a jövőjüket, mondta el Lőrincz György polgármester.

 

 

A telkeket a környékre jellemző piaci áron értékesíti az önkormányzat, a 700 négyzetméter felettieket 8000 forintos, a 700 alattiakat 10 ezer forintos négyzetméteráron (Helyreigazítás: híradónkban ezt tévesen, fordítva közöltük – elnézést!), de kínál kedvezményeket is. A helyi fiatalok, akik gyorsan lépnek, akár ötven százalékos kedvezménnyel is hozzájuthatnak a területekhez. A félárú kedvezményt azok a vásárlók érhetik el, akik legalább tíz éve jánossomorjai lakcímmel rendelkeznek, és gyorsan, október 31-ig döntenek. Akik később lépnek, 40 százalékhoz érhetnek el. De 30 százalékos kedvezményt az ide költözők is kaphatnak, akik legalább 15 éve jogszerűen élnek Magyarországon.

A területen közel ötven telek alakul, most ezek felét értékesíti a város, a többire jövőre kerülhet sor. Kisebb munkák még folynak, de év végéig befejeződnek, így közművesített telkekről van szó.

A polgármester a Napirend után című műsorunkban elmondta, figyeltek arra, hogy tényleg csak azok vásárolhassanak, akik nem ügyeskedési szándékkal érkeznek. A szabályzatban megakadályozzák a teleküzérkedést, a piaci célú felvásárlást, vagy azoknak a vásárlását, akik már házakkal, ingatlanokkal rendelkeznek. Visszafizetési garanciákat is építi be az önkormányzat, a lakhatási engedélyhez kötve.

A pontos konstrukciók és lehetőségek felől érdeklődők nagyjából két hét elteltével személyesen a jegyzőnél vagy a városüzemeltető vezetőjénél, illetve a város honlapján is tájékozódhatnak.

A polgármester elmondta, hogy háromfajta telekméret került a területen kialakításra. Lesznek 1200, 680 és 430 m2 nagyságú építési telkek is, ahol a legkisebbek esetében zártsorú beépítésre lesz lehetőség. Első ütemben 24 telek értékesítésére kerül sor, a többi értékesítésére a jövő évben lesz lehetőség.

Lakásokra, bérlakásokra szükség volna Jánossomorján, évek óta, mondta a polgármester, de minket az ingatlanbefektetők elkerültek, ezért kellett a városnak a folyamat élére állnia. Amitől azt is remélik, hogy az ingatlanbefektetők is kedvet kapnak a csatlakozáshoz. Az értékesítéshez két év alatt jutott el a város, amit sokkal gyorsabban szerettek volna elérni, ám a sok bürokratikus akadály lelassította a folyamatot. A város eddig közel 100 millió forintot költött a telkek kialakítására.

 

JTV – HT

 

-hirdetés- -hirdetés-