Nagyfödémesi és Jánossomorjai közös programoknak adhat otthont a pusztasomorjai pihenőpark, amely hamarosan Uniós forrásból ölt teljesen új formát. A projektet sajtótájékoztatón mutatta be Lőrincz György polgármester nemrég a városházán. A két önkormányzat az Interreg Szlovák-Magyar Együttműködési Program pályázatán nyert több mint 400 ezer eurót a kapcsolatok erősítését szolgáló egy-egy terület felújítására, 5 százalékos önrésszel.

 

 

 

 

Olyan természeti töredékekről van szó, ahol korábban valamilyen ipari tevékenység folyt, de most ennek megújításával a természeti értékeket, a szabadidős tevékenységet és a két település közös programjait is erősíteni lehet. Jánossomorja így közel 77 millió forintot költhet a Gödörre, amely a 60-as évekig homok- és kavicsbánya volt. Nagyfödémesen is hasonló elv szerint újul meg egy park idén.

 

A tervről Szilágyi Dániel pályázati referens elmondta, a játszóteret felújítják, új játékokkal kötélpályával egészítik ki. De a felnőtteket is várja majd egy fitnesz park, sporteszközökkel. Körben pedig gumiborítású futópálya épül, mozgásérzékelős világítással, hogy este is használhassák a sportolni vágyók. Röplabdapályát is terveznek ide. A szabadtéri színpad tere nem tűnik el, a tűzoltófecskendő és annak környéke is megújul. A természeti értékek, fák, bokrok, növények megmaradnak, és számos növényfaj kerül is ide, amikről tájékoztatót is olvashatunk majd.

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-