A helyi kulturális életben alkotók ünnepe volt a magyar kultúra napja Jánossomorján, számos kitüntetés, elismerés talált gazdára. A MOSON-SZÉL Egyesület a Jánossomorja Kultúrájáért Díjat, Hossala Tamás Menekülők útja című fotósorozata pedig a Jánossomorja Építőköve Díjat nyerte el. A Megyei Értéktárba került nemrég a somorjai mákos rétes, Sós Antal kecskedudás hagyatéka és az albertkázmérpusztai templom, most városunkban köszöntötték azokat, akik sokat tettek a megmaradásukért.

Jánossomorja a művelődési házban tartott január 22-i, magyar kultúra napi ünnepségén, a Himnusz születésnapján köszöntötte mindazokat, akik ebben az évben a város kulturális életét gazdagították.

Elsőként Németh Fáni „Rím hangokba zárva” című megzenésítet verses összeállítását hallgathatta meg a közönség. Majd Molnár Tamás, a 2016-ban Jánossomorja Kultúrájáért Díjjal kitüntetett Örökség Kulturális Egyesület vezetője mondott beszédet, melyben a város kulturális életében tevékenykedőket bíztatta. -„Van itt lehetőség, kihívás, feladat. Fogjunk neki!” Mint mondta, ideköltözésük előtt barátai csak „különlegesen kieső” területként beszéltek Jánossomorjáról, ők azonban inkább a lehetőséget és az akarást tapasztalták meg. – „Mert mi itt semmit sem kapunk kézhez, mindig is lelkes helyi csoportok képezték a helyi kultúra legjavát.” – mondta. Szerinte a programok sokfélesége is azt bizonyítja, Jánossomorja rengeteg lehetőséget ad a tenni akaróknak. A számítógépes elmagányosodás azonban nagy kihívás, hiszen az értékes kulturális múlt megőrzéséhez kézzel fogható tapasztalatokat kell szerezni, amit nem lehet monitorokon, lájkokat osztva megtenni. Találkozni kell értékeinkkel egy daltól, tánctól kezdve a gyékényezésig, rétessütésig, hogy meg is tudjuk őrizni azokat. A lehetőségek között egy nyitva hagyott mondattal az egykori Kristály épületét is megemlítette, amely szerinte nem olyan rossz állapotú, sőt, tetőzete egyenesen építészeti kuriózum, és alig várja, hogy hasznos célt szolgáljon… [Az önkormányzat ugyanis korábban megvásárolta, majd később mégis használhatatlannak minősítette, sorsa azóta függőben van. Molnár Tamás, aki nem mellékesen a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság nem képviselő tagja is egyben, pedig már több fórumon is hangsúlyozta, szerinte hasznosítható lehet az épület, akár közösségi célokra is. – A szerk.]

A Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány kuratóriuma tizenharmadik alkalommal adta át a Jánossomorja Kultúrájáért, harmadik alkalommal pedig a Jánossomorja Építőköve díjat.

A Jánossomorja Kultúrájáért Díjat a MOSON-SZÉL EGYESÜLET nyerte el idén az amatőr színház helyi hagyományainak életben tartásáért. Az elismerést a csoport vezetői, Nikházi Árpád, Nagyné Horváth Sarolta és Komka Tamás vehették át, megköszönve a támogatást, bíztatást, segítséget. Ezután az egyesület tagsága is felment a színpadra, és egy ez alkalomra készített műsorral igyekeztek gálává alakítani a visszafogott eseményt. Egy dallal korábban elhunyt társaikra is emlékeztek, de a közönséget is köszöntötték egy közös énekkel.

A díj indoklása:
„A Jánossomorját alkotó településeken már évszázados hagyománya van a helyi amatőr színjátszásnak. Az emberek saját falujuk lakói számára színielőadásokat készítettek, ami abban a korban, amikor nem volt televízió, rádió, különleges élményt nyújtott. Nemcsak az – általában könnyed – darab mulattatott, vagy fakasztott könnyre, hanem olyat is adott, amit a nagyvárosi hivatásos társulatok nem tudtak. A közösség élményét, azt, hogy egy barát mókázik, kacagtat, dalol a nézőtéren ülő másik barátnak. A taps is más az ilyen alakításokért. Az amatőr színjátszás Jánossomorja egyik legnagyobb múltra visszatekintő művészeti ága. Több generáció játszott a helyieknek, pajtákban, vendéglőkben, vagy akár ezeken a deszkákon is, az 1800-as évektől egészen az 1990-es évekig. Ezt a hagyományt nem hagyta kiveszni a 2005-ben alakult Boloct Színtársulat, amely 2012. január 1-e óta MOSON-SZÉL Kulturális és Szabadidő Egyesületként működik. Számos egész estés darabot köszönhetünk már nekik, kőszínházban és szabadtéren is, de több városi ünnepségen is közreműködtek már műsoraikkal. Legutóbbi, nagyszabású előadásuk, az István a király során számos helyi lakos, egyesület is együtt játszott a helyi közönségnek, ami növelte az előadás közösségi erejét. Köszönet minden tagnak, helyinek, vagy nem helyben lakónak, minden, a társulattal eddig színpadra állónak, segítőnek, mindenkinek, akik köztünk vannak, és akikre ma is szép emlékekkel gondolunk vissza!”

Az adott év egy kiemelkedő kulturális teljesítményéért járó Jánossomorja Építőköve Díjat a kuratórium 2017-ben Hossala Tamás – A menekülők útja című fotókiállításának ítélte oda, amely nemcsak jól ragadta meg a Hanságot, de Jánossomorja önmagáról, a Hanságról való gondolkodását is meghatározta.

Hossala Tamás meghatottan vette át a díjat: „A díjat köszönöm Jánossomorjának, amit most a kislányomnak ajánlok.” Megköszönte a támogatást jánossomorjai barátainak, illetve Medgyesi Imrének és feleségének, Marika néninek. – „Imre bácsi, aki sok utamra elkísért a Hanságba, képes volt megmutatni a Hanságnak azt a lelkét, amit igyekeztem a képeimmel megörökíteni. …Marika néni pedig mindig pörkölttel várt minket útjaink végén.” – világított be a munka kulisszáiba a díjazott.

A díj indoklása:
Hossala Tamás jánossomorjai kötődésű budapesti fotóművész Menekülők útja című tárlata 2017 év elején nyílt meg a bécsi magyar intézetben, majd több állomás után Jánossomorjára érkezett – mindez a város által az 1956-os szabadságharc évfordulójára létrehozott Segítő Kötelék programsorozat keretében. Hossala Tamás az elkészült sorozatot Jánossomorjának ajánlotta fel, állandó kiállításként. A munka egy része évekkel ezelőtt Budapesten is bemutatkozott, és több szakmai méltatásban is részesült.
Művészeti szempontból a fotósorozat Jánossomorján az idei év egyik legteljesebb, legérettebb műve, amely nemcsak az alkotói pálya egy jelentős eredménye, de Jánossomorja önmagáról való gondolkodásában is meghatározó.
Tamás mestere, Gulyás Gyula szobrászművész hatására fordult a hansági szobrok témájához. De ahogy megismerte a környezetet, a mondanivaló kiegészült a táj által hordozott történelem hangulatával. Tamás éveken át, rendszeresen járta a Hanyt, a menekülők által bejárt szakaszokat. Minden exponálást alapos mérlegelés előzött meg.
Képeiben felfedezhetjük a Hanság borongós, csendes, talán legigazibb arcát. Ahogy utalt erre Glázer-Kozma Edit helyi festőművész – “Nemcsak tájképsorozat ez. Történelmi jelentősége van a képeknek, a tájnak, és ezt Tamás össze tudta fogni, és meg tudta nekünk mutatni. Úgy, ahogy mi talán észre sem vettük eddig”

Dr. Pető Pétert a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke, a Megyei Értéktár Bizottság elnöke ezután emléklapokat adott át, amelyeket három kincsünk érdemelt ki. Az önkormányzat által létrehozott Jánossomorjai Értéktár Bizottság javaslatára vált „megyerikummá” Sós Antal kecskedudás, a népművészet mesterének életműve; a különleges ünnepi édesség, a somorjai mákos rétes; az albertkázméri templom.

Az elnök egy anekdotát idézett, ahol a diákokat megkérdezi egy költő, mit tanulnak éppen. Ők azt felelik: – „A Himnuszt, és már kívülről tudjuk.” A költő erre így kérdezett vissza: „…és belülről? Belülről tudjátok?” Pető kiemelte, minden kultúra napi ünnepség alkalmas arra, hogy ezen elgondolkodjunk. Hozzátette, ezt a sokrétű országot a kultúrája tartotta meg magyarnak, amibe szervesen beletartozik népművészete, gasztronómiája is.
Az első két díjat Lőrincz György, Jánossomorja polgármestere vette át és köszönte meg az Értéktár Bizottság többéves munkáját. Kiemelte azok áldozatos tevékenységét is, akik sokat fáradoztak ezen értékek megmentéért: Sós Antal örökségére hívta fel a figyelmet az Örökség Kulturális Egyesület munkája, akik az önkormányzattal közösen létrehozott közösségi házat is a népművészet mesteréről nevezték el. A város emléklapját ezért Molnár Tamás vehette át. Rozs Gyuláné Fáni néni pedig a somorjai rétes receptjének megőrzéséért és továbbadásáért érdemelt ki emléklapot Stall Gábornéval, Dudussal együtt, aki pedig sokat tett a recept fennmaradásáért Lacknerné Fördős Klára segítségével. -„Fáni néninek köszönjük, hogy átvette nagyszüleitől, a jelenben készíti, és hogy továbbadja a fiataloknak, Dudusnak, aki a művelődési házban méltó követője lett a somorjai mákos rétes készítésének.” – mondta a polgármester. Az albertkázméri templom emléklapját pedig Várbalog polgármestere, Ódorné Bodor Klára vette át, megköszönve a figyelmet, amit e valóban kiemelkedő különlegesség most elnyert.

A műsort a 2013-as Jánossomorja Kultúrájáért díjas Canto Excolo Kamarakórus előadása koronázta meg. Ide illő mondanivalót hordozó, finom kórusművek csendültek fel az esemény zárásaként.

 

Molnár Tamás ünnepi beszéde a Magyar Kultúra Napján

“Tisztelettel köszöntöm az itt megjelenteket, akik tudom, elkötelezetten részt vesznek Jánossomorja szellemi, kulturális életében, és fontosnak tartják, hogy városunk szavaljon, táncoljon, énekeljen, zenéljen.

Engedjék meg, hogy gondolataimat egy személyes emlékemmel kezdjem:

Amikor elhatároztuk feleségemmel, hogy Jánossomorja lesz az otthonunk, egyik győri barátom félig tréfásan azt kérdezte: Tudod te, hogy az egy különlegesen kieső terület?  Máig emlékszem erre a szókapcsolatra. 

De az itt eltöltött évek alatt rájöttünk – talán éppen az előbbiek miatt – Jánossomorja egyszerre kihívás, feladat, és lehetőség. Mi itt semmit sem kapunk készen kézhez. Nálunk a programok nagy részét mindig is a lelkes helyi csoportok adták, szervezték. Amikor ideérkeztünk láttuk, hogy működik kamarakórus, fúvószenekar, társaskör, nyugdíjasklub.

Érdekes módon a jánossomorjai lakosok véleménye megoszlik a „kulturális életminőségről”. Vannak, akik hiányolják a lehetőségeket, a diszkót, a színházat, az alternatív kávéházat és sok egyebet, amit csak egy nagyváros tud megadni. A többiek szerint városunk élhető, mert vannak sportlehetőségek, játszhatnak zenekarban, színjátszókörben, táncolhatnak. Az előbbieknek is részben igazuk vannak, az utóbbiaknak pedig biztosan.

Én mindenkit arra bíztatok, hogy álljon be közénk – lelkes civilek közé –, lépjen ki a munka taposómalmából, a virtuális nemvalóságból délutánonként, esténként.

Csoóri Sándor szerint: Egy könyvet elolvasni, megemészteni komoly erőfeszítést igényel. De odaülni a televízió elé – kikapcsolódás, lazítás. A test és a lélek kényelme. A fotelkultúra ajándéka… A régi görögök márvány- és kőszínházakat építettek maguknak. Nem sajnálták értük az áldozatot. Tudták, hogy katarzisok nélkül fölfoghatatlan, érthetetlen az emberi lét. Ma csak igen kevés ember érzi ennek a szükségességét, a többség jobbára csak szórakozni, nevetni, bámészkodni akar. Nézni a szakadatlanul zajló “világszínházat”. Nem megrendülésre vár, csupán bennfentes óhajt lenni. A bennfentesség pedig nem más, mint a szabadság ellenpontja. Önárulás. Légyfogó-filozófia.

A kultúra segít nekünk abban, hogy többnek érezhessük magunkat és többek is legyünk. Egy eszköz a kiteljesedéshez. De nem adja csak úgy oda magát. Tennünk, küzdenünk kell érte. Akár úgy, hogy ötször-százszor meghallgatjuk Bach Brandenburgi versenyét, hogy kitáruljon számunkra a zenei teljesség, a játékosan fegyelmezett életöröm. Vagy be kell állnunk Koppány emberei közé, hogy tánccal és zenével megéljük István király korát, sorskérdéseit. Vagy egyszerűen csak ki kell lépni az ajtónkon, belépni egy közösségi térbe, leülni és tapsolni az élő szereplőknek.

Jánossomorjának nagyon mozaikos a kulturális öröksége. De kézzel fogható, és a mai ember számára is használható kincseket rejt. Ezeket az értékeket nem biztos, hogy meg tudjuk szerezni egy bal gomb klikkel. Ehhez kapcsolódik Kodály Zoltán gondolata:

Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.

De ez a „szerzés” nem egyszerű. Fel kell állni a fotelből, le kell tenni a tabletet, a távirányítót. Le kell ülni a szövőszék mellé, és meg kell tanulni, hogyan készítsünk gyékényből lábtörlőt. Oda kell állni Fáni néni mellé, és ellesni a rétessütés titkait. El kell jönni egy dalárdába, és megtanulni Sós Antal dudanótáit. Megkérdezni a dédit, németül hogyan számolták ki a fogót az iskolaudvaron. A bevállalósabbak elkérhetik a Kristály étterem kulcsát, (létrát is vigyenek), és megnézhetik a több mint száz éve – vasszeg nélkül – ácsolt, most is tökéletes vörösfenyő tetőszerkezetet. És bízunk benne, hogy egyszer egy lelkes és lokálpatrióta ifjú pár elkéri János bácsitól őse, Mészáros Ferenc több mint 160 éves leírását , és azt betanulva, gyönyörű, archaikus szófordulatokkal elevenítik fel a lánykérést saját esküvőjükön. Gondolkozott-e valaki azon, hogy a helytörténeti múzeumban üveg alatt kiállított, több mint száz éves énekeskönyvből megtanuljon egy dalt?

Ami nagyon értékes városunk kulturális életében, hogy egy-egy rendezvényre összeállnak, szövetkeznek egyesületek, csoportok és együtt valósítják meg azt. A kettő mindig több mint az egy. A közelmúltban többször is láthattuk, hogy jól megfér egy színpadon a színész, a táncos, a zenész.

És ez a legfontosabb, hogy legyünk együtt, akár a magyar tudomány egyik csúcsterméke: a szódavíz és némi száraz fehérbor vegyítéke mellett nótázva. Lájkoljuk egymás poénjait hátbaveregetéssel, és a szmájli tényleg az arcunkon ragyogjon, ha nézzük, ahogy gyermekünk szerepel a művelődési ház színpadán.

Mint említettem, van itt lehetőség, kihívás, feladat. Fogjunk neki.

Köszönöm, hogy meghallgattak!”

 

JTV – HT

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-