Városnapok – A szerencsétlennek mondott 13. évébe lépett idén Jánossomorja legnagyobb tömegsport rendezvénye, a Fut a város. A szerencsétlen szám viszont idén inkább szerencsét hozott, az egész héten rakoncátlankodó időjárás péntekre megkegyelmezett a versenyzőknek. Jánossomorja minden korosztálya rajtvonal mögé állt a sportpályán, hogy kiderítsék 2017-ben ki a leggyorsabb a városban. Az ovisok és a nyugdíjasok 400 méteren mérhették össze tudásukat. De az első és második osztályos nebulókra is ez a táv várt. A nagyobbakra már hosszabb távok vártak.

 

 

A futamok végén szinte mindenhol szoros befutókat láthattunk, a nagyobbaknál pedig már komplett szurkoló tábor is segítette a futókat. A 7.-8. osztályosok mezőnyében főleg a fiúknál arattak elsöprő sikert a nagyfödémesi vendégek, de a lányok mezőnyében is igen előkelő helyen végeztek testvér-településünk diákjai. Felnőtt kategóriában sok olyan városlakóval is találkozhattunk, akik tavaly még iskolai színekben indultak, idén pedig a futás öröméért visszatértek a rendezvényre. A szervezők több mint 420 résztvevő kezére ragaszthattak karszalagot az idei versenyen. Idén új kategóriában is rajt mögé állhattak a versenyzők, a 45 év felettiek kis számban ugyan, de annál lelkesebben vágtak neki a távnak. A városnapok keretein belül megszervezett sport rendezvény idén a kitelepítés 70. évfordulójára is emlékezett, emlékfutás indult ugyanis a vasútállomásra és onnan vissza.

 

-hirdetés- -hirdetés-