Fontos lépéseket tett az önkormányzat a pályázatok terén. A héten kiderült, Nagyfödémessel közösen 106 millió forintnyi támogatást is nyertünk. A képviselőtestület a költségvetés féléves mutatóit tárgyalta a héten. Több mint 730 milliós pályázati nyeremény tette szebbé a város költségvetési számait, erről tárgyaltak a héten a képviselők, amikor a költségvetés féléves zárását tekintették át. Számos pályázat ért el sikert, amik már most jelentkezhetnek a költségvetésben, bár a beruházások szinte kivétel nélkül jövőre indulhatnak. Testvértelepülésünk, Nagyfödémes és Jánossomorja közösen pályázott egy-egy park megújítására az Európai Unió határon átnyúló kapcsolatait is segítő forrásra. Ez összesen 106 millió forintnyi forrás, aminek fele, az 5 százalékos önrésszel összesen 55 millió forint jut egy-egy park rendbetételére, fejlesztésére. Jánossomorján a Gödör ölthet új formát, sokkal kellemesebb időtöltést biztosítva majd kicsiknek és nagyoknak. Ezen kívül az Uniós térségfejlesztési program keretében belterületi kerékpárutat építünk, bölcsődét és iskolát korszerűsíthetünk jövőre. De egy önkormányzati működést erősítő fejlesztési pályázatot is nyertünk, e források összesen 573 millió forint értékűek. A Klafszky-iskola felújítására több mint 104 milliót fordít az állam a tankerület segítségével, ez is a városi tulajdont óvja és erősíti, bár nem az önkormányzat, hanem a tankerület a pályázat lebonyolítója.
Közel 400 ezer forintos támogatást nyertek városnapi tömegsport-rendezvényeink is, eszközöket fejleszthet a művelődési ház, de a temetői katonasírok megújítására is nyertünk forrást, több mint 300 ezer forint értékben. Több mint húsz pályázatot adtunk be eddig, számos eredményére még várunk.
Összességében tehát a város pályázat-kihasználása kiemelkedően javult az elmúlt két évben, ami a pályázatíró munkáját, és e pozíció megalapításának szükségességét húzza alá, emelte ki a város polgármestere. Lőrincz György további pályázati sikereket is vár, azt mindenesetre örömmel vehette tudomásul a testület, hogy a pályázati források erősebb kihasználása önkormányzatunk történetnek legmagasabb támogatását hozta az elmúlt időszakban.
Jövőre már a megújult Gödörben örülhetnek a gyereknapi rendezvényeknek a jánossomorjai gyerekek.