A megyei rendőrség kitüntetését vehette át a kiváló együttműködésért Lőrincz György polgármester, aki hangsúlyozta, az elismerés a város lakóinak és a képviselő-testületnek is szól. De rendőreinket is díjazta a város.

Április 24-én, a rendőrség napja alkalmából a győri egykori zsinagógában adott át elismeréseket Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok, megyei rendőrkapitány. Együttműködő, segítő tevékenységéért Szent György-emlékplakettet vehetett át Jánossomorja polgármestere, Lőrincz György is, aki a mosonmagyaróvári kapitányság területéről Árvay Istvánnal, Mosonmagyaróvár polgármesterével együtt érdemelte ki az elismerést.

Az ünnepségen vehette át városunk önkormányzatának elismerő jutalmát a jánossomorjai rendőrőrs teljes állománya, nyolc helyi rendőr. E jutalmakat minden éven az önkormányzatok adhatják, ám az ritka, hogy egy őrs teljes állománya részesüljön elismerésben.

 

 

Lőrincz György elmondta, a helyi rendőrök munkája nagyon értékes, ezt mutatja nemcsak egyre javuló közbiztonságunk, hanem az ő közösségi megbecsülésük is, aminek jelképe a mostani jutalom is. A Szent György-díj pedig nemcsak neki szól, hiszen a lakosság és a képviselőtestület munkája is közrejátszik abban, hogy erős a rendőrség és a város együttműködése. -„Sokat teszünk magunk is biztonságunkért, rendőreinkkel és a kapitánysággal együttműködve. Bővítjük kamerarendszerünket, közterület-felügyelőnk és polgárőreink rendszeresen közös szolgálatokkal segítik a rend védelmét, de a 86-os forgalmának mérsékléséért is közösen teszünk. Köszönjük munkájukat, és együtt örülünk az eredményeknek.”

 

 

-hirdetés- -hirdetés-