A múlt karácsonyait varázsolta a látogatók és az ovisok elé a Szentpéteri tagóvoda egy kiállítással advent második hetében. Sok-sok mára megsárgult, régi fényképet gyűjtöttek és egy kedves tárlaton mutatták be azokat csütörtökön. A kicsik megláthatták, milyenek voltak a régi karácsonyfák, milyen ajándékokat kaptak, és mi mindennek is tudtak nagy mosollyal örülni az akkori gyerekek. Egy-egy mára már ütött-kopott, de jellegzetes játék is került a karácsonyfa alá. A régi képeken sok ismerős arc is visszaköszönt az ovisokra. A Maci csoport pedig a fotók mellett egy kis műsorral mutatta be, hogyan is ünnepelték negyven-ötven éve a karácsonyt Jánossomorján. Hallhattunk az adventi naptár keletkezéséről is. De a nagymama sok meghitt régi pillanatról mesélt az unokáknak, akikkel aztán közösen énekeltek is, úgy várták a Kis Jézus eljövetelét.
Fotógaléria a képre kattintva!
JTV – HT
2016.12.07.