Az ’56-os bécsi magyar emigráció életébe enged bepillantást a Híd közepén című, most megjelent kötet, Zsuffa Tünde, Bécsben élő magyar írónő, történész tollából. A városi könyvtárban tartott bemutatón dalok is elhangzottak, és a közönség beszélgethetett is az alkotóval, aki már másodszor járt nálunk. Mostani regénye egy trilógia második kötete. Az első rész, az Angyal a földi pokolban főhősnője Jánossomorján hagyja el Magyarországot. A most megjelent második részben a főszereplő honvágya áll a középpontban. Zsuffa Tünde a kisemberek sorsán át mutatja be a történelmi korszakot, a hétköznapi emberek szerepét és világlátását. Nemcsak a forradalmi emigránsokról, hanem a korábban kimenekült ÁVÓ-sokról is beszél a regény. Jánossomorja számára azért is különleges a sorozat, mert több elemében is feltűnik a település. A Pusztasomorjáról menekült Smuk András, a bécsi Európa Klub elnökének története is megjelenik az első kötetben. A készülő harmadik kötetben pedig ismét Jánossomorjára látogat majd a regény főhőse. A trilógia első két kötetét a könyvtárban kereshetik az érdeklődők.
Otthon és haza két helyen
Interjú Zsuffa Tündével
– Az első kötetben Jánossomorjánál búcsúztattuk Magyarországot. Milyen helyi szálakat talál a jánossomorjai olvasó a történetben?
– A Híd közepén az Angyal a földi pokolban folytatása. Ott a főhősnő, Balázsovich Antónia Jánossomorján keresztül menekül Ausztriába. Smuk András elbeszélései alapján írtam meg a menekülés történetét. Bandit bele is csempésztem a regény végébe, mint kisfiút a kutyájával. Az új könyv címe egyébként nem az andaui hídra utal, hanem a bécsi Schweden Brückére. Antónia gyakran halad át rajta, és ott tör rá leginkább a honvágy, amivel nem tud megbirkózni. Ez a történet kulcsmozzanata. A második kötet 1956 és 1980 között játszódik. Antónia még nem mehet haza, sok minden megváltozik körülötte, a gyerekei felnőnek, de a honvágy változatlan, feldolgozhatatlan. Ezt az itt, Bécsben élőktől tudom. Szeretném, ha a mai generáció megfogna ebből valamit. Egy életérzést, a haza iránti szeretetet és a szabadság iránti küzdelem erejét. Hiszem, hogy csak így lehet egy korszakot közelebb hozni a mához. A regénynek persze lesz folytatása. Ha elkísértem Antóniát Ausztriába, vissza is megyek vele. Csak Antónia vár. Mégpedig arra, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyja az országot. Elárulom, hogy Antónia felbukkan Jánossomorján is. Felkeresi azokat, akik a menekülésnél segítségére voltak.
– Mennyire dolgozott Önben az ’56-os téma, mennyire érzi ezt megbeszéletlennek, akár az emigráció szemszögéből?
– 1956-ról mindig az volt az érzésem, hogy sokat hallok róla, mégsem volt meg bennem a hangulata. Gépiesen tanították az iskolában, és évről- évre is csak az eseményeket pörgették a szemem előtt. Éreztem, hogy sok titok és tisztázatlanság veszi körül a korszakot, amire, ha nem is jöttem rá a kutatásaim során, de a felvetéseket, téziseket, a megfogalmazódott kérdéseket feltétlenül közölni akartam az olvasókkal. A Híd közepén regényemben ennek hangot akartam adni. Azt akartam, hogy mások is gondolkodjanak el bizonyos történéseken és halljanak olyanokról, amelyekről nem beszélünk. Így azon bátor újságírók, írók (pl.. Albert Camus), diplomaták (Bang-Jensen) tetteiről, akik az életük kockáztatása árán is kiálltak a magyar ügy mellett. A regényben egy újságíró szemével követem végig a korszak fontos történelmi-politikai eseményeit is.
– Tudjuk, hogy az emigráció sem volt egységes, nem is lehetett. Nekifutott a témának mégis….
– Sok Bécsben élő szemtanúval beszéltem. Érdekes, hogy még most sem mernek nyíltan megszólalni, még mindig van bennük félelemérzet. Engem pedig éppen az érdekelt, amelyről hallgatni akartak, például a külföldre menekült ávósok működéséről. Ezt is fontosnak tartottam kiemelni a regényben: Nemcsak a kommunizmus megtorlása elől menekült magyarok érkeztek meg Ausztriába, hanem az október 23. és november 4. között megfutamodott ávósok is, akik közül jó néhányan maradtak, és folytatták az otthon megkezdett munkájukat: megfigyelték a honfitársaikat.
A regényben az 1956-os menekültek élethelyzetet és a világpolitikai eseményeket mutatom be, kiemelve Európa megosztottságát, és hogy a Nyugat, főleg az ENSZ mennyire cserbenhagyott bennünket. Magyarországról nem sok szó esik, mert az emigráció szemével akartam láttatni a történéseket. Az olvasó azt látja, amit egy Bécsben élő magyar. A vasfüggöny valóban mindent elválasztott egymástól. Az otthon az, ahol a család, a haza pedig, ahol az ember a szívét hagyta. Ez is egy központi mondat a regényben. Ezt érezték a magyarok… hiszen az otthon és a haza nem lehetett egy helyen.
JTV – HT
2016.12.07.
