Advent második hétvégéjén is közösen ünnepelt a város. Pusztasomorján a hagyományos forgatag csábította ki a városlakókat, míg művelődési házban a Német Nemzetiségi Önkormányzat fogadta műsorral a helyi német ajkúakat.
Tizedik évébe lépett a pusztasomorjai karácsonyi forgatag, a születésnapot pedig már egy új helyszínen ünnepelték, a forgatag a Sós Antal közösségi ház udvarára költözött. A fázósakat a közösségi ház nagytermébe várták a programok. Felléptek az Alapfokú Művészeti Iskola növendékei hangszeres és táncos produkciókkal. A Balassi Bálint Nyugdíjas Klub kórusa is karácsonyváró dalokkal állt színpadra. A Kislaptáros népzenekar Mikulásváró műsora pedig olyan sikeres volt, hogy a Mikulás nem is várt hatodikáig, már szombaton megajándékozta a gyerekeket.
Az udvaron a megszokott forgatagi hangulat várt mindenkit. Zsíros kenyér, forró tea és egyedi recept alapján készült forralt bor csalogatta ki a városlakókat. A sátrak között kézzel készített lekvárok, szörpök, ékszerek, használati és dísztárgyak közül válogathattak a résztvevők.
Az adventi koszorú második gyertyáját is közösen gyújtották meg a résztvevők. A szervező Társaskör Egyesület és az Örökség Kulturális egyesületek nem bánták meg a helyszín újragondolását.
A Német Nemzetiségi Önkormányzat is adventi műsorral köszöntötte az összegyűlteket szombaton, a művelődési házban. A szentpéteri diákok vidám darabbal készültek, de az zeneiskola növendékei is szívhez szóló műsorral álltak színpadra. A Mosonmagyaróvárról érkezett Heideröslein német nemzetiségi dalkör német karácsonyi dallamokkal szórakoztatta a közönséget, de Justina Janda műsorára is tapsolhattak a résztvevők.
A német nemzetiségi önkormányzat fontosnak tartja, hogy külön adventi műsorát minden évben megrendezze. A német hagyományok és a kultúra megőrzése, gyerekekkel való megismertetése fontos célja a rendezvénynek.
JTV – KÉ
2016.12.07.