Vas megyei magyar és erdélyi roma táncokkal és egy igazi pusztasomorjai helytörténeti szenzációval várta a nézőket az idei, immár ötödik táncgála a művelődési házban. A seregszemlén a helyi kicsi és nagy táncosok is megmutatták legújabb koreográfiáikat. A szervező Örökség Kulturális Egyesület Tititá néptánccsoportja életteli előadásokkal rábaközi táncokat és nyírségi koreográfiát mutatott be a közönségnek. Fellépett az egyesület Csikó, azaz gyerekcsoportja, rábaközi gyerekjátékok elevenedtek meg a deszkákon. Az egyesület Búzavirág dalosköre szatmári nótákat énekelt el a közönségnek. Minden táncgálán vendégül lát Jánossomorja egy néptánc-egyesületet, hogy más tájegység magas színvonalú táncosai is bemutatkozhassanak a helyi közönségnek. Idén a vas megyei Gencsapáti néptánccsoportja a település évszázados szokása szerinti regrutázást, azaz a fiatalok katonának való berukkolását mutatta be.

Egy könyv lapjai is megelevenedtek a színpadon. Nemrég került napvilágra a pusztasomorjai Mészáros Ferenc 1860-as évek végén írt könyvecskéje, amiben helyi szokások, gazdasági megfigyelések és mindennapi történések is szerepelnek. A füzetkét Molnár Tamás, az est házigazdája, az egyesület elnöke mutatta be. Mint mondta, Mészáros János bácsi és a könyv értékét szintén felismerő Id. Bella Sándor hívták fel a figyelmet a könyvre, amit értő kezekbe juttatva megmenthetők a benne található szemelvények. Az előadáson hallhattunk részleteket a könyvből Herman Antal történelemtanár tolmácsolásában is, aki a népi kultúra ápolásának fontosságáról is beszélt.

Gősi Zsolt vőfély segítségével pedig az egykori leánykérés lejegyzett rigmusait, szokását is megmutatta a néptánccsoport. A szerencsésebbek a gála végén bele is lapozhattak a könyvbe, amit sokáig őrzött a Mészáros család és többek ösztönzésére most értő kezekbe adta az üknagyapa írását. János bácsi a JTV-nek könnyes szemmel, büszkén mondta el, bár nehéz sorsú családban nőtt fel, de az, hogy most a város elismerte ennek a rég őrzött kordokumentumnak az értékét, szinte mindent feledtet számára. Hozzátette, a könyvben a szokatlan időjárás, a gazdaság adatai ugyanúgy helyet kaptak, mint a fontosabb események véleményekkel ellátott leírásai. Molnár Tamás kezdeményezésére a könyv restaurálását is elvégeztetné az önkormányzat, kutathatóvá és sokak számára elérhetővé téve az értékes helytörténeti anyagot.

Ezután olyan roma táncokat láthattunk a színpadon, amik felkutatásáért és megtanulásáért szakemberek járnak a messzi Erdélybe. A helyi táncosoknak azonban elég volt itthon körülnézni. Öt éve élnek és dolgoznak Jánossomorján az erdélyi Sepsiszentgyörgy Őrkő nevű roma negyedének táncosai. A pusztasomorjai Sós Antal Közösségi Ház egyik rendezvényén álltak be táncolni a szomszédságban lakók, a helyi táncosok nagy örömére. Azóta pedig már több alkalommal is összejöttek tanulni a táncosok. Most nemcsak a táncokat sikerült bemutatni, hanem egymás értékeinek tiszteletéről is példát tudtak mutatni, mondták el kölcsönösen a fellépés után a szervezők és a fellépők.

A táncgála a Vadász vendéglőben bállal folytatódott. A Tititá néptáncegyüttes 2008 óta működik a városban. Mára közel száz kicsi és nagy helyi ismerte meg általuk a népi kultúrát. Egyesületük fő támogatója az önkormányzat, amely hárommilliós éves költségvetésük felével segíti őket. Ezekből nemcsak a táncoktatásokra, fellépésekre jut, hanem számos rendezvényre várják egész évben a táncosok a helyieket, egyre több alkalommal a tavaly felújított pusztasomorjai közösségi házban, ahol az egyesület reményei szerint még idén sikerült felújítani a fűtést.

 

JTV – HT
2016.11.21.

-hirdetés- -hirdetés-