-hirdetés- -hirdetés-

…ahogy a menekülő gyerekek láthatták. Hatvan évvel az 1956-os forradalom és szabadságharc után a gyermekek szemével emlékezett együtt Jánossomorja, amely gyászol sortűzben, pesti harcokban meghalt vagy a terror áldozatául esett lakosokat, de a menekülők nagy része is a településen át keresett új hazát. Vasárnap este a művelődési házban a RizikóFaktor zenekar és a Körzeti Általános Iskola énekkaros diákjai elevenítették fel az eseményeket dalokkal és versekkel.

Ezt is elviszem magammal…

Egy teherautó platóján menekülnek Nyugatra gyerekek, köztük a pesti harcokban részt vett srácok, az átált tiszti iskolás hallgatók, pincékben rettegő vagy éppen a tankokkal játszó kisgyerekek. És beszélgetnek, mint sokat tapasztalt, az élettől kérgesült veterán katonák. Ez is a szabadságharc egyik oldala. Hallhattuk visszaemlékezéseiket elesett diáktársukra, a dalokból is az ő hangjuk csengett ki: a sorssal, a halállal való szembenézés, Isten keresése a golyózáporban, az elválás, a gyermekkori kedves helyek, a haza elhagyása, és számvetés, mit is visz magával egy emigráns itthonról idegenbe, a szívében…

 

 

Az énekkar és a zenekar közös műsora ezt kutatta, és értékítéletek, történelmi áttekintés helyett inkább az emberi, a gyermeki tapasztalatokat mutatta meg, ami sokszor  minden másnál erősebb és beszédesebb módon szól a szörnyűségekről, megrázkódtatásokról és az emberi nagyságról.

 

A forradalom világtörténelmi jelentősége

 

Az ünnepi műsor után Szilágyi Dániel etnográfus, az önkormányzat munkatársa mondott beszédet. Kiemelte, a szabadságharccal nehezen bírt el a nagyhatalmi politika és a fegyverek is. A hidegháború talán legfontosabb európai fegyveres konfliktusában nem engedhettek a szovjetek, mert a magyarok győzelme a kommunizmus elégtelen végbizonyítványa lett volna. A Nyugat pedig nem nyújthatott többet a kötszereknél és a menekülők segítésénél, mert az atomháború gombafelhője lebegett a fejünk fölött…
A szabadságharc ha keveset is, de azt elérte, hogy a kommunizmus ráébredt, a szabadságszerető magyarokat nem terrorral, nem személyi kultusszal, hanem gulyáskommunizmussal lehet féken tartani. A magyar célok azonban hatvan évvel a történtek után diadalra jutottak.

A szónok elmondta, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság által támogatott Segítő Kötelék pályázati program keretében egészen márciusig emlékezhetünk a menekülőkre, az őket segítőkre! …”arra kérek mindenkit, hogy ne feledjük a kisembereket sem. Azokat, akik kis emberek, de nagy hősök voltak! Mert eljött az idő, hogy reájuk is emlékezzünk! És emlékezzünk a SEGÍTŐ KÖTELÉKEKRE is! A lengyelekre, akik vért adtak! Az osztrákokra, akik befogadtak. Végezetül a jánossomorjaiakra, akik útközben is oltalmat adtak! És azokra, akik kitartottak!”

 

A megemlékezés után hagyományosan fáklyás menet indult a Szabadság Emlékoszlophoz, ahol a városvezetés és a civil szervezetek helyezték el az emlékezés koszorúit, Pethő Benjámin pedig verssel emlékezett azokra, “akik meggyújtották a szabadság lángját, és azokra, akiknek kötelességük megőrizni azt”.

 

 

 

Szilágyi Dániel ünnepi beszéde

Nixon in China. Nixon Kínában. Ez egy opera címe. Nos, hogy egy politikus mikor, hol jár, annak olykor történelmi jelentősége van. Ezért születhet belőle például opera. – Valamikor a 70-es évek elején történt. De ez minket most kevésbé érdekel…

Tisztelt Hallgatóság! Kedves Vendégeink! Kedves Barátaink!

Bár történész nem vagyok, igaz, az etnográfia a történelem segédtudománya, kérem engedjék meg, hogy egy rövid történeti áttekintést adjak az ’50-es évekről!

A fent említett Richard Nixon az 1950-es években még amerikai alelnök volt.  A 2. világháború után a világ két részre szakadt. Kétpólusúvá vált. Nyugati-kapitalista-imperialista-demokratikusra és kommunista-szocialista-diktatórikus-„népidemokratikusra”.  Ki hogyan látta a másikat, és hogyan akarta láttatni önmagát. MA, már tudjuk. Egyik sem volt fenékig tejfel. Egyszer, egy nyugatra szakadt hazánkfia így fogalmazott: „a világ legrosszabb rendszere a kapitalizmus. Tele van hibákkal. … De a kommunizmus, az mindennél borzalmasabb!!!”  A sztálini terrorból kinövő és a Szovjetunión tovaburjánzó bolsevik világ, a keleti tömb, bizony nem hibákkal volt tele! Az egész egyszerűen elviselhetetlenné vált! A történelem baklövése volt! És ezt egyre többen érezték:

1953. Kelet-Berlinben felkelés tört ki. (1953. június  17-én.)

1956. Poznańban felkelés tört ki. (1956. június 28-30.)

1956. Magyarországon a forradalom tört ki.

1956. Románia (és Erdély) egyetemein tüntetések bontakoztak ki… (Novemberben.)

Az NDK felkelést a szovjet katonai erők aznap levertek. A fémgyár munkásainak felkelését Poznańban tankokkal tiporták le. De a véres események komoly változásokhoz, a terror megszűnéséhez vezettek a lengyeleknél. Ám ezt nem nézték jó szemmel „Mordor sötét urai”. Októberben a szovjet csapatok Varsónak indultak. A lengyel haderő és a munkásság berendezkedtek a védelemre.  Másnap érkezett a Hruscsov vezette szovjet delegáció Varsóba. A tárgyalások eredményeként végül október 20-án a szovjetek visszavonták a támadási parancsot. A lengyelek megúszták.  Gomulka (a lengyel Nagy Imre) elmondta beszédét, amiben leszögezte, hogy a poznani felkelés nem nyugati provokáció volt, hanem egy válasz a belső problémákra. Őszinte volt. Ez az őszinte beszéd megjelent október 23-án a magyar sajtóban. 

 

 

Mindeközben a Szegedi Tudományegyetemen, október 20-án megalakult a MEFESZ (Magyar Egyetemisták és Főiskolai Egyesületek Szövetsége), ami követelte többek közt az orosz nyelv fakultatívvá tételét és a szovjet csapatok kivonását. Megalkották a 16 pont első változatát.

Kezdetben az elvtársak „rugalmasan”, óvatosan” közelítettek e „problémához”. Idézem Marosán Györgyöt, aki így nyilatkozott (előre is elnézést kérek a közönségtől!): „Elvileg egyetértek, de vigyázni kell, nehogy az egyetemi stricik hangulata átmenjen kommunista és szovjetellenes támadássá.” Nos, nem vigyáztak eléggé az elvtársak, mert a MEFESZ október 22-i felhívására másnap a legtöbb egyetemen gyűlést tartottak; az utcára vonultak. A debreceni egyetemi a munkásokkal együtt a Városházához ment, ahol az ÁVÓ sortüzet adott le. A forradalom első áldozatai Debrecenben hulltak el. A keleti végeken kipattant a forradalom!

Igen! Magyarországon (is) elkezdődött valami. Itt nem sikerült egyből vérbe fojtani! És bárhogy is verték le végül, bárhogy sikerült az Операция «Вихрь», az elvtársak tisztában voltak azzal, hogy valamit változtatni kell. És bár az ÁVÓ-sok megúszták bűneiket és később is volt titkos rendőrség, III/III., stb. már mégsem azok a verőlegények voltak, már nem volt „doberdó”, csengőfrász, padláslesöprés; idővel megszűnt az ÁVÓ, és Rákosi kegyvesztettként, bukott vezetőként élte hátralevő életét valahol a Szovjetunióban. Bő három évtized múlva Kádárnak sem sikerült dicshimnuszok közepette nyugállományba vonulni. Még végig kellett néznie az ’56-os eszmék győzelmét!  Nagy Imre újra temetésének idejére meghasonult.

A mi 56-unk nem csak lázadás volt. Tiszta, nemes és sziklaszilárd – amit az összefogás erejének is köszönhetett: tizenéves suhancoknak, gyári munkásoknak, egyetemistáknak, parasztoknak és íróknak… S mindeközben a lengyel barátaink vért adtak! Hány száz magyar sebesült köszönhette a lengyel vérnek életét!?

November 4. után még számos zendülés, sztrájk volt… M.U.K.! A Mansfeld Péterek még folytatták! Arra kérek most mindenkit, hogy idén, ne csak egy hivatalos ünnep kötelező megjelenésével tisztelegjünk, hanem emlékezzünk márciusig!

Önkormányzatunk a SEGÍTŐ KÖTELÉK című programsorozattal kíván méltón megemlékezni az 56-os eseményekre. A részletes programot folyamatosan közzétesszük. A november 4-i megemlékezésen túl fotókiállítás, kerekasztal beszélgetés az utolsó szemtanúkkal, filmklub, zarándoklat is lesz. Valamint ez úton köszönöm az iskolának, hogy már eddig is közreműködött aktívan több rendezvényen. A héten a kapuvári és andaui iskolásokkal közösen üzeneteket hagytunk az andaui hídnál, és 3 fát is ültettünk mementókén. Kérem, majd zarándokoljanak el, akár tavasszal, és tekintsék meg! A programsorozatunkat az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja!

November 4-e után, volt akit üldözőbe vett az akkori hatalom. Azon a télen és tavaszon 200 ezernek kellett elhagynia az országot. A lengyel barátok mellet az osztrák szomszédok is segítettek. Itt, Andauban állt a legnagyobb vöröskeresztes tábor. A forradalom alatt inden indultak Magyarországra az osztrák, svájci, brit és nyugat-német vöröskeresztes segélyek. Majd a megtorlás idején itt vártak minden üldözöttre.

A nyugati blokk szíve Washingtonban dobogott – a keletié Moszkvában dohogott. Igen, Washington tőlünk távolabb volt. Talán ezért is szorultunk a keleti félre. De 1956-ban, itt Európában Nixon alelnök volt a nyugati világ szimbóluma, és eljött a magyarok közé, beszélgetett az üldözöttekkel, kelet velük, Jánossomorjától alig pár kilométerre, Andauban, Mosontarcsán – a nyugati végeken.

Itt volt, de idáig nem jutott el. Közel volt, de nem jött idáig. Mert nemzetünk nagy küzdelme a történelmi porondon nem csak a két világ közti adok-veszek kérdése volt csupán. Az október 29-én kirobbant szuezi válság nem vált fontosabb problémává a nyugat számára. Kritikus ponttá nem Szuez, hanem Magyarország vált! A nyugat, beavatkozása esetén, attól félt, hogy a hidegháború igen csak forróvá válik! És ne feledjük! Ez a legvadabb atombomba-kísérletek időszaka! Kritikus pont  voltunk, ugyanis a lengyel kérdés után a magyar helyzet a Szovjetunió számára már a legfontosabb presztízskérdéssé vált!

Nos, Hruscsov még sem merészkedett Magyarországra! Pedig a lengyel válságot is személyesen akarta megoldani! De az amerikai alelnök mégis szinte itt járt: Nixon Andauban. Kedves Barátaim! Daday Ferenc, egy Amerikában élő emigráns festménye, ma is megtekinthető a Nixon Elnöki Múzeum és Könyvtárban, Los Angelesben. Nixon at Andau. [A mai szemmel meglehetősen propagandisztikus zsánerképet itt megnézheti – A szerk.]

Igen. A történelmi eseményekről, személyekről festmények, operák, filmek készülnek…

Végezetül arra kérek mindenkit, hogy ne feledjük a kis embereket sem. Azokat, akik kis emberek, de nagy hősök voltak! Mert eljött az idő, hogy reájuk is emlékezzünk! És emlékezzünk a SEGÍTŐ KÖTELÉKEKRE is! A lengyelekre, akik vért adtak! Az osztrákokra, akik befogadtak. Végezetül a jánossomorjaiakra, akik útközben is oltalmat adtak! És azokra, akik kitartottak!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”