Újabb közbeszerzési eljárást ír ki az uszodára az önkormányzat, elutasítva az eddig beérkezett pályázatokat. Kiderült közben, hogy a gépészeti megoldásokban is komoly hiányosságok voltak. Az életveszélyes épület ügyét több szálon megoldani igyekvő városvezetés kénytelen volt módosítani a terveken. Ez késlelteti ugyan az uszoda megnyitását, de több fontos tényező miatt is ez tűnik a legjobb megoldásnak.

Rendkívüli ülésen döntött a sportuszoda sorsáról a város képviselő-testülete pénteken délelőtt. Mint ismert, korábban 35 millió forintot különítettek el a költségvetésben, arra számítva, hogy ez elegendő lesz a felújításhoz. A két beérkezett árajánlat 50-60 milliós összegű megoldásokról szólt – melyek közül csak az egyik került a testület elé. Azt a műszaki koncepciót azonban a Pénzügyi, Gazdasági, Városfejlesztési és Ügyrendi Bizottság nem támogatta, és ennek mentén maga a testület is leszavazta. A további vizsgálatok után, pontosabban látva a problémát, új közbeszerzést írnak ki, másik műszaki tartalommal, aminek előkészítése már megkezdődött. Ez várhatóan csak kisebb mértékben fogja meghaladni az erre elkülönített 35 milliós keretet. A testület úgy fogalmazott, reméli, hogy közel 40 millió forint elég lesz az uszoda újraindításához, amire a diákoknak és sportszeretőknek is nagy szüksége van.


A bizottság ugyanakkor szorgalmazta, hogy haladéktalanul bontsák meg a szigetelést, hogy megvizsgálják, mennyire ép a vázszerkezet. Az eddigi vizsgálatok ugyan több helyen felnyitották a burkolatot, és épnek, erősnek találták a vázszerkezetet, azonban a legkritikusabb ponton, a tető ívének csúcsán még nem sikerült feltárni a károsodás mértékét. Ha az derül ki, hogy a vázszerkezet ott is stabil, akkor a külső héjazatot nem kell megbontani, csak a belső burkolatot kell cserélni.

 

Ez esetben ennek költségei 20 millió forint körül is alakulhatnak. Ha a vázszerkezet is nagymértékben károsodott, akkor akár 60-70 milliós költség is elképzelhető – mondta Lőrincz György polgármester. – „Az eddig elkészült vizsgálatok bizonytalanul fogalmaztak e kérdésben, mert nem tudták, pontosan milyen állapotok uralkodnak a csúcsponton, pedig a pára és a tetőív kialakítása miatt az a legveszélyesebb. Most erre haladéktalanul sort kell keríteni. Én remélem, hogy nem kell a szerkezetet is megbontani, bízom abban, hogy legfeljebb csak kis javítás szükséges.”

A szellőzőrendszer is kicsi!

A tervezés eddig is sok időt vett igénybe, ráadásul a vizsgálatok további gondokat tártak fel. A polgármester elmondta, kiderült, hogy a szellőzőrendszer is alul volt méretezve egy ekkora komplexumhoz képest. Ez is hozzájárulhatott az évek alatt ahhoz, hogy ilyen mértékben vizesedjenek a burkolatok. Ezt is ki kell cserélni, ami további 20 millió forint lehet. Vagyis jobb esetben 40, legrosszabb esetben elképzelhető, hogy akár 70 milliónál is többe kerülhet az uszoda felújítása.
– „Nagy iram jellemezte eddig az intézkedéseket, sok vizsgálat indult és több szálon is igyekeztünk lépéseket tenni, hogy gyorsan érjünk el eredményt. De mindig az alapos előkészítés, felmérés és a felelős döntés motivált minket, ahogy most is, amikor tovább kell dolgozunk. Szeretnénk, hogy ez a felújítás ne csak 13 évig tartson ki, hanem tovább.” – mondta el a polgármester. Mint ismert, az uszoda belső burkolatának készítésekor rosszul rakták fel a rétegrendeket, ezért a szigetelés átvizesedett és leszakadással fenyeget. Korábban igyekeztek védőhálóval használhatóvá tenni a medencét, ám kiderült, a szigetelés annyira átnedvesedett, hogy a rögzítő csavarok is kiszakadhatnak a falból – erre példa is akadt, a csavar a szerencsére üres medencében landolt. Ezért februárban életveszélyessé nyilvánították az épületet és az önkormányzat azonnali hatállyal bezárta azt. Az iskolai úszásoktatás nagy kárát látja az uszoda hiányának. A felújítás szeptemberi befejezésében reménykedett akkor a testület, de közben kiderült, a probléma nagyobb és költségesebb a vártnál. Az is kiderült, a felelősség kérdése sem vizsgálható eredménnyel az azóta eltelt idő miatt.

 

Sok kopogás, kevés remény

Eközben anyagi segítség után is folyamodott Jánossomorja. Három minisztériumnál is jártak, azonban sorozatosan elutasították a kérést. Hamarosan a belügyi tárca elé járulhat a város delegációja, talán utolsó lehetőségként, és akkor elválik, remélhetünk-e állami segítséget, vagy csak saját forrásainkra támaszkodhatunk. Ezt a képet árnyalhatja, hogy januártól állami működtetésbe kerülnek az oktatási intézmények, így az uszoda is. Bár – tette hozzá a polgármester – a tulajdonjog akkor is az önkormányzaté marad.

 

 

A képviselő-testületi ülések közvetítései a város honlapján megtekinthetők!

-hirdetés- -hirdetés-