Nemcsak a meccsek végét, az áram pályára lépését is ünnepelték a Csirkefogók, amivel nemcsak a szivattyú, de a dobógép, az öntöző és a világítás is segíti a baseballcsapatok munkáját. Ennek örömére igazi sportpiknikre gyűltek össze a Jánossomorja Rascals csapatának tagjai és a szurkolók két hete pénteken este, a baseball pályán.

Jelentős közösségi összefogás előzte meg az elektromos áram rendszerének kiépítését a pályán. Magánszemélyek, helyi vállalkozók, cégek, külföldi támogatók és az önkormányzat együtt tette lehetővé a tervek megvalósítását. Az áram kiválthatja a korábbi aggregátort és a gyakran meghibásodó benzin szivattyút, így a dobógép, az öntözőrendszer és a világítás is zavartalanul működhet. A következő lépés a dobóketrec megvilágítása lehet, mely néhány lámpatesttel megoldható, és jelentősen növelheti az edzések hatékonyságát. A villanyfényes edzések és mérkőzések megvalósítása egyelőre nem szerepel a rövid távú elképzelések között.

 


Fotógaléria a képre kattintva – Felsővári Gergő fotói

Sikeres félszezon

A finom falatok mellett csapattagok és szurkolók közösen idézték fel az elmúlt félév legjobb pillanatait. Volt is mire emlékezniük. A legkisebb, U10-es korosztály idén debütált az osztrák keleti ligában. Komoly hátránnyal kapcsolódtak be a burgenlandi pontvadászatba, hiszen a mieink játékosainak jelentős része lány, az ellenfelek pedig fiúcsapatok. Ráadásul a bajnokság 18 mérkőzéséből a Rascals csak 10-et tudott lejátszani, újoncként. Így óriási siker a hatcsapatos keleti liga ötödik helye. A meccsek során hét vereség mellett három győzelmet arattunk, az egyik legerősebb ellenfelet, a Vienna Wanderers gárdáját saját otthonában sikerült legyőzni.

AZ U14-esek hazai bajnoksága csupán négy együttesből áll, így nagyon kevés a mérkőzés. A Jánossomorja a harmadik helyen zárta az alapszakaszt, így a bronzmérkőzés vár a Csirkefogókra.

A felnőtt együttes Interliga szereplése kicsit elmaradt a várttól, több mérkőzést is csupán egy ponttal buktak el. A vége hatodik hely a B csoportban, így idén nem játszhatnak a felsőbb osztályba kerülésért. A magyar bajnokság és a kupa további küzdelmeiben azonban érdekeltek. Az augusztusi kupa elődöntőben is, és a bajnoki rájátszásban is a legkeményebb ellenfelet, a Budapest Reds csapatát sorsolták össze a mieinkkel.

Pozitív jövőkép

Fekete Balázs edző kiemelte, mennyire fontos, hogy egyre több tagja van a jánossomorjai baseballos nagy családnak. Azok a gyerekek, akik a legutóbbi iskolai toborzáskor csatlakoztak, folyamatosan járnak edzésre, így az utánpótlás biztosított. Eredményeiket látva az osztrák szövetség a következő szezontól szívesen látna egy U12-es és egy U14-es csapatot is a keleti ligában, így ősztől akár három együttesünk is gyűjtögetheti a pontokat nyugati szomszédainknál.

 

-hirdetés- -hirdetés-