Dr. Nagy István államtitkár, országgyűlési képviselőnk segítségét kérte Jánossomorja több égető helyi kérdésben. Legfontosabb a Klafszky-iskola sorsa volt, ahol több változatról is beszéltek, de szóba került a forgalomelterelés és az uszoda ügye is.


Jelenlétével tisztelte meg a jánossomorjai ballagó diákokat Nagy István országgyűlési képviselő. De a látogatás legfontosabb mondatai nem itt hangzottak el, hanem egy órával korábban, a rendkívül leromlott és a város által felújítani szándékozott Klafszky-tagiskola falai között.

 

A dohos falak és a rossz épület megerősítette a politikust abban, hogy segítségre szorul Jánossomorja. A város négyszáz millió forintból tudná felújítani az iskolát. Erre azonban saját forrása nincs, így állami segítségért folyamodott az Emberi Erőforrások Minisztériumához, ahonnan heteken belül vár választ. Az önkormányzat számára ezért fontos az államtitkár kiállása az ügy mellett. Utalt rá, megbizonyosodott arról, hogy az iskola nemcsak a helyi oktatásnak, hanem a helyi közösségnek is fontos, ezért reméli, sikerül egy méltó és modern iskolát teremteni az ő támogatásával.

Nagy István több eshetőséget is vázolta polgármester, és a két iskolaigazgatóból álló kíséretének. A hitelfelvételre szerinte sikerülne megkapni az állami engedélyt – mert az önkormányzati hitelfelvétel állami engedélyhez kötött. A teljes állami költségen való felújítás azonban szerinte csak a 2018-as költségvetésbe férhet be a szabályok szerint, akkor is csak a megfelelő támogatással. A vizsgálatok szerint akkor is nehéz lesz a város helyzete, ha a felújítás nagyjából felét állami forrásból, felét hitelfelvételből finanszírozhatja.

A politikus elmondta, át tudta tekinteni a gondokat, azt, hogy miért is döntött az összevonás helyett a Klafszky felújítása mellett a város, és támogatja a döntést, segíti a várost. A végső szó azonban a minisztérium javaslata után a kormány mondhatja majd ki.

A beszélgetésben az életveszélyessé vált helyi uszoda megmentéséről is tárgyaltak, itt is reménykedhet segítségben a város. A 86-os út tranzitforgalmának elterelése érdekében már az Európai Unióhoz, magyar képviselőkhöz és az Európai Parlamenthez is fordult az önkormányzat. Most Nagy Istvánt is kérték, segítse a probléma Uniós megoldását.

-hirdetés- -hirdetés-