Munkába állt a város pályázatírója. Szilágyi Dániel a hónap elejétől látja el sokrétű feladatait Jánossomorja Önkormányzatánál. Többek között már segíti az idei 56-os emlékévben tervezett, a környező településeket összefogó őszi megemlékezés-sorozat előkészületeit a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány tagjaival. Itt állami támogatásra pályázik Jánossomorja. De több más projektben is tevékeny, ilyen a városi kerékpárutak pályázata. Első sikereit is elérte, a Társaskör kerékpáros klubja 400 ezer forintot nyert környékbeli kerékpártúrák megvalósítására a pályázatíró segítségével a héten.
Szilágyi Dániel etnográfus-muzeológus, a pályázatírói szakmát a szigetközi Leader egyesületnél és Lébény város közösségi házának vezetőjeként sajátította el. Bár hédervári, sok szállal kötődik Jánossomorjához, több helyi civil szervezetben, kulturális rendezvényeken, előadásokon segédkezett már. Szilágyi Dániel nemcsak a városi pályázatokat, hanem a civil szervezeteket is segíti munkája során, és egyéb önkormányzati ügyekkel is foglalkozik. Részt vesz például a polgármester és a képviselőtestület ügyeinek előkészítésében, intézményi kommunikációban, de a helytörténeti gyűjtemény munkájába is bekapcsolódik.