Több mint 100 motoros gyűlt össze pünkösd vasárnapján a hagyományos jánossomorjai motorszentelésre. Az Őrvidék Kapuja Motoros Baráti Kör idén is kirándulással indította a napot, majd színes programokkal és koncertekkel várt mindenkit. Isten vigyázó tekintetét és áldását kérte Kótai László plébános minden felsorakozott motorosnak pünkösd vasárnap a szentjánosi templomnál. A második motorszentelésre több mint 100 helyi és könyékbeli motoros gyűlt össze, ahol László atya, minden motort egyesével áldott meg. – „A pünkösd a szentélek ünnepe, a szentléleknek pedig vannak ajándékai, az egyik ajándéka a bölcsesség. Én azért imádkoztam ma külön-külön minden motorosért, hogy adjon nekik a jó Isten bölcsességet, hogy jól válasszák meg az utat, jól válasszák meg a sebességet, és ehhez a bölcsességhez és, hogy egymást segítve közlekedjenek, ehhez a szentlélek segítsége nagyon fontos.”

Az Őrvidék Kapuja Motoros Baráti Kör idén másodszor rendezte meg a szentelést, ahol a tavalyi hagyományokat folytatva idén is jótékonykodtak. A most összegyűlt összeget Csornára vitték, három árván maradt gyermek segítettek vele. Majd utána kirándulni indultak. Estefelé a motorzúgást a gitárok hangja váltotta fel, hiszen környékbeli zenekarok szórakoztatták a közönséget. A sátrat aztán a Lord együttes töltötte meg. Az együttes már 44 éve nyúzza a húrokat, de nem is tervezik a visszavonulást. A rock zene kedvelői pedig éjszakába nyúlóan élvezhették a Lord és az őket követő zenekarok előadásait.

-hirdetés- -hirdetés-