A mindennapok részévé tenni a verset – ez volt a városi költészetnapi rendezvények legfőbb üzenete. Az óvoda idén 9. alkalommal rendezte meg a vers ünnepét, este pedig megzenésített verseket hallgathattunk a városi megemlékezésen. De a versbaráti kör is külön készült József Attila születésnapjára. Kedvenc verseikkel érkeztek az Aranykapu Óvoda nagycsoportosai hétfőn délután. Minden tagóvoda legnagyobbjai a társak és a szülők elé állhattak, csoportonként elmondva egy-egy kedves, szép szavalatot. Az idei költészet napon 50-en szavalták el az otthon már jól megtanult verseket, ez az eddigi legnagyobb létszám a kilenc éve tartó rendezvénysorozatban. A gyermeknevelésben fontos szerep jut a versnek, de az óvodavezetés azt is szeretné, ha a gyerekek szüleikkel együtt is forgatnának versesköteteket. Ezt is szolgálja ez a nap, hiszen mindenki otthon készülhetett. Schwartzné Varga Mónika intézményvezető elmondta, nagy erőt ad az óvónőknek, hogy ilyen sokan jelentkeztek, de az még fontosabb, hogy ezek a gyerekek otthon, a szüleikkel közösen készülnek, így előkerülnek a verseskötetek, együtt készülnek a családok.

Hangulatos koncerttel folytatódott a költészet napi megemlékezés Jánossomorján, a művelődési házban. József Attila, Ady Endre, Gyurkovics Tibor és még más költőink verseiből állt a RizikóFaktor zenekar koncertjének repertoárja, a versek többségét maguk zenésítették meg. A zenekar a dalok közé József Attila verseit csempészve emlékezett meg a költőről, akinek születésnapja a magyar költészet ünnepe.

A két éve alakult Versbarát Kör is ünnepelt szerdán. Az esteket mindig egy-egy témához kötik, most ők is József Attiláról emlékeztek meg. Nemcsak felnőttek, hanem óvodások is vendégeskedtek a különleges esten.

 

A város költészet napi rendezvényei mind arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a verseket nem csak ezen a jeles napon kell ünnepelni, hanem törekedni kell arra, hogy a hétköznapok részévé váljon szépségük és üzeneteik. Magyarországon 1964 óta ünneplik a költészet napját április 11-én, József Attila születésének napján.

-hirdetés- -hirdetés-