-hirdetés- -hirdetés-

1,2 milliárdos kiadási és bevételi főösszeggel elfogadta a város idei költségvetését a testület. Továbbra is válaszra várnak Klafszky-ügyben, ezért egyelőre ez a tétel még nem jelent meg célzottan. Viszont közel 300 milliós a város pénzmaradványa. Az önkormányzat két szakember felvételével is fokozná hatékonyságát.

Soha nem maradt még ennyi a városkasszában, mint az idén év elején, hangzott el a múlt szerdai képviselőtestületi ülésen. Közel 300 millió forintról van szó, ami majdnem százmillióval több a tavalyinál. Ezt a növekedést az okozza, hogy több pályázat és beruházás is elmaradt tavaly, de természetesen a város előtt álló komoly anyagi megterhelések nem teszik felhőtlenné a képet. Egyre jobban szűkülnek az állami források, ahogy nő az adóbevételünk, előttünk áll az iskolaügy és az uszoda kérdésének megoldása is.

 

Tartható büdzsét és nyugodt évet remél Luka János, a pénzügyi bizottság vezetője is. A költségvetés főösszege 1,2 milliárd lett, ami nagyságrendileg megegyezik az előző évivel. A mindenek fokmérője, vagyis az iparűzési adó bevétel terén is a tavalyihoz hasonló évet remélnek, 500 milliós várnak. Az állami támogatás azonban, pont magas bevételeink miatt tovább csökken idén. Minél magasabb ugyanis az adóerő-képességünk, annál kevesebbel támogatja az önkormányzat különböző feladatait az állam. Ez az évek során egyre nagyobb elvonást eredményezett – és így érthető a képviselő-testület aggodalma is, az egyre jobban teljesülő adóbevételek és pénzmaradványok ellenére.

 

A kommunális adó négy millióval több lesz a tavalyinál, hétmillió forintot vár az önkormányzat. Ezt az összeget csak a város infrastruktúrájának fejlesztésére költhetik, járdákra, utakra, csatornázásra. Erre 13 millió forintot el is különítettek, a tavaly elindított projektek tehát folytatódnak. A számos fejlesztés egyikeként a pusztasomorjai Sós Antal Közösségi Ház fűtését is kiépítenék idén, hogy minél előbb helyet kaphassanak ott rendezvények, csoportok a hideg időben is. Erre már most télen is nagy igény volt, sokan tartottak rendezvényeket, összejöveteleket – a fűtés elégtelensége mellett is.

A város üdvözölte, hogy 41 millió forintnyi támogatást kapott az államtól Hanságliget belterületté nyilvánítására. A folyamatot már el is indította a város. A képviselők ugyanakkor arra is intézkedéseket tennének, hogy megszüntessék a szomszédvárakkal egyező utcaneveket, ami gondot okoz a levelek kézbesítésénél. Erre a lakókkal közösen dolgoznának ki megoldást.

A Klafszky-iskola ügyének elindítására most nem különítettek el pénzt, de ez nem azt jelenti, hogy nem is foglalkoznának vele. Mivel bárhogy is alakul az iskola sorsa, idén csak előkészületi munkákra, kisebb összegeket kell költeni, a nagyobb tétel jövőre jelentkezhet majd. Erre pedig fedezetet nyújt a tartalék. Amire nem, az az iskolaügy közel 400 milliós teljes rendezése, ez ugyanis túlnő Jánossomorja lehetőségein. A hitelfelvétel lehetőségét jelenleg is vizsgálják, ám határozott kéréssel fordulnának az állam felé is segítségért. Winkler László képviselő telkek kimérését is sürgette, nagy számban, hogy ezzel is emelhessük a lakosságszámot – ami a péteri iskola ügyére, esetleges létszámgondjaira is hatással lehetne.

Az uszoda ügyének sürgető megoldásával is a következő hónapban foglalkozik a testület. Mindkét ügyben jelenleg is tartanak a vizsgálatok, így meg kell várni, amíg tisztán látjuk a lehetőségeinket, mondta el Lőrincz György polgármester. Nemes Csaba határozott hangon mégis szót emelt ezért, hogy az iskola részére különítsenek el pénzt, ám nem járt sikerrel. Kiemelte azonban, hogy ha az uszodaügy választás elé is juttatja a testületet, szerinte az uszoda nem létfeltétel, az iskola felújítása azonban az.
Lipovits Máté javaslatára a testület úgy döntött, nyílt levéllel fordul az áramszolgáltató felé a veszélyességig fokozódott közvilágítási problémák megoldásáért.

Két új munkakör létesítéséről is döntött az önkormányzat. A városüzemeltető egy szakember felvételét kérte, hogy hatékonyabbá tegye a munkáját, nagyobb figyelmet kapjanak Jánossomorja mindennapi ügyei. Egy pályázatíró szakember felvétele is évek óta szükséges Jánossomorján, most erre is igent mondott a testület, jó és remélhetőleg hamar megtérülő beruházásként értékelve a változást. A polgármester hangsúlyozta, Jánossomorja számára fontos, hogy a 2020-ig tartó, utolsó Uniós pályázati ciklust minél jobban kihasználja. Szinte minden hasonló méretű városban évek óta foglalkoztatnak pályázatírót, hiszen az országos források legnagyobb része pályázati támogatásokként áll rendelkezésre. A szakember az önkormányzatot és a civil szervezeteket is segítheti majd. A döntést Molnár Gábor képviselő ellenezte, mondván, amikor azt látja, hogy körülöttünk minden a spórolásról szól, ő nem támogat semmiféle bővítést.

Molnár Gábor felvetette, hogy élő közvetítést szeretne a testületi ülésekről. Erre több képviselő arra hívta fel a figyelmét, hogy a kamerarendszer bővítésére több mint kétmilliós tétel szerepel a költségvetésben. Molnár Gábor erre közölte, hogy bár ezzel tisztában van, ő többet szeretne, hogy semmi se akadályozhassa a színvonalas közvetítést. A polgármester erre a JTV munkatársait kérte válaszra, hogy ebből a két millióból megvalósítható-e a közvetítés. Hauptmann Tamás válaszában utalt arra, több cikluson át régi céljuk az élő közvetítés. Valóban többször felmerült a kérdés az önkormányzati üléseken, választási kampányokban több jelöltnél, ám erre sohasem szavazott meg forrást a testület. Bár ebből az összegből a JTV valószínűleg elkezdhetné a közvetítéseket, az ülés után hamar kiderült, a kamerarendszer-bővítés címszó alatt elkülönített költségvetési tétel valójában a város biztonságikamera-rendszerének fejlesztéséről szól. Ezt vélték a döntéshozók a testületi ülések közvetítésére szánt összegnek. Utolsó információink szerint az élő közvetítések érdekében külön kell beadvánnyal fordulnia a JTV-nek a testület felé.

Instagram

Instagram has returned invalid data.