Eddigi legnagyobb sikerét aratta szombaton a Jánossomorja Rascals baseball csapatának U10-es korosztálya, a Bécsújhelyen rendezett nemzetközi teremtornán – a korábban legyőzhetetlennek tűnő ellenfelet sikerült megverni. A magyar együttes mellett a bécsi Wanderers, a Traiskirchenből érkező Grasshoppers, valamint a vendéglátó Ducks játszott egymással körmérkőzést.

Prátser Krisztián tudósítása:

A mieink kicsit bealudtak az első meccsbe, vagy talán az utazás viselte meg őket, mindenesetre sima 18-7-es vereséggel nyitottunk a Traiskirchen ellen. Pedig először úgy tűnt, ez az egy mérkőzés lenne nyerhető számunkra. Ezután következett az igazi nagy falat, a Wanderers. A bécsiek alaposan leiskolázták a mieinket tavaly tavasszal az osztrák fővárosban, és múlt héten Mosonszolnokon is ők hagyták el győztesen a pályát. Nem volt kérdés, hogy az ellenfél a mezőny legerősebb keretével rendelkezik.


Fotógaléria a képre kattintva – Fotók: Prátser család

A mérkőzés első felében az osztrákok domináltak, de a végére a mieink egy hatalmas finissel átvették a vezetést, és hiába támadhatott az utolsó percekben az ellenfél, a Rascals hősies védekezéssel hárította a rohamokat. A vége bombameglepetés: 23-20-as jánossomorjai siker, amire még a többi osztrák csapat edzői is elismeréssel csettintettek. Ez volt a mieink első nemzetközi győzelme!

Az utolsó fordulóban elérhető közelségbe került a tornagyőzelem is, ehhez a Diving Ducksot kellett volna megverni, hazai pályán. A meccs nagy részében a hazaiak domináltak, de a végén megint beindult a Rascals henger. Két pontra feljöttünk, ám a fáradtság nem tette lehetővé az újabb bravúrt. Beszédes volt a bécsújhelyi játékosok megkönnyebbülése a végső dudaszó pillanatában. Ők is érezték, hogy a végén a mieink megállíthatatlanok voltak.

Kupát ugyan nem hozhattunk haza, hiszen az együttes a negyedik helyen zárt, de a tornagyőztes Vienna Wandererst sikerült legyőzni. Az igazsághoz tartozik, hogy néhány kiegészítő szabály egyértelműen a mieinket sújtotta – ötször esett ki játékosunk plafont érintő ütés miatt, ez Mosonszolnokon érvényes ütésnek számított.

A torna tapasztalata, hogy innentől nincs legyőzhetetlen ellenfél, a Rascals bárki ellen eséllyel léphet pályára. Az együttesben több alapember is hiányzott, illetve számos kerettag csupán egy hónapja látogatja az edzéseket. Ha a gárda egyben marad, a további sikerek sem maradhatnak el. A csapatot az osztrák szervezők meghívták egy most alakuló korosztályos bajnokságba, ahol Ausztria és Szlovákia is versenyezteti baseballosait.

-hirdetés- -hirdetés-