Hiánypótló munkák valósultak meg az elmúlt hetekben a városban.  Befejeződött a Lókert utca Dicsőfi és Béke utca közötti szakaszának felújítása, ami összesen 4,7 millió forintba került. Erre az önkormányzat nemrég különített el forrást. A készítés során a városüzemeltető rendszeresen ellenőrizte a munkálatokat, így a város elégedett a kivitelezéssel. Jövőre folytatódnak az útfelújítások: A tervek között szerepel a Felsőlókert utca temetőig terjedő folytatása és a Klafszky utca, illetve a hanságligeti Diófa utca is.

 

 

 

Fontos járdaszakasz is épült: A művelődési háztól a Vasút utcáig térkövezett gyalogút segíti a közlekedőket decembertől, ami biztonságosabbá teszi az eddig veszélyes gyalogos-forgalmat. Ez a munka nem a zajló járdafelújítási program része. Mivel ez a szakasz az állami tulajdonban lévő út mentén húzódik, hosszasan kellett egyeztetni a közútkezelővel – szerencsére sikerrel. Szintén lakossági igényre épültek urnafalak a temetőkben. Idén Pusztasomorján és Szentpéteren emeltek ilyen nyughelyeket, jövőre a szentjánosi temetőben fognak munkába. Idén közel kétmillió forintot költ erre az önkormányzat. Az urnafalaknál a szabályozási háttér megalkotása után, várhatóan jövőre már el is kezdődhet a temetkezés. A temetők járdafelújítása somorján kezdődött, és folytatódik tavasszal, de korszerűsítik a temetők világítását is, a szentjánosi temető világításának tervei már el is készültek.

 

 

 

JTV
2015.11.29.

-hirdetés- -hirdetés-