Az országos átlagnál 60-80 százalékkal többen halnak meg Jánossomorján egyes betegségekben. Az elmúlt évtized legmegdöbbentőbb helyi híre ez. Az okok keresése fontos, de még fontosabb az, amit évtizedek óta az országos átlag felett hanyagolhattunk el: a megelőzés.

Azt már régóta tudjuk, hogy különleges a somorjai mákos rétes, de nemrég azt is megtudtuk, hogy nem csak a jó dolgokban eredményes Jánossomorja. Egy nemrég készült felmérés alapján öt halálokban is magasan az országos átlag felett járunk. A jánossomorjai férfiak összhalálozása 16 százalékkal haladja meg az országos átlagot, és a nőknél sem jobb a helyzet, ők 21 százalékkal állnak az átlag felett. Ezzel Mosonmagyaróvár környékének kiemelkedően veszélyeztetett települése Jánossomorja. A felmérést a megyei kormányhivatal megyei népegészségügyi szakemberei végezték, akik az 1994 és 2012 között eltelt 18 évet vizsgálták.

Itt, bár az évek alatt kimutatható az esetek kisebb csökkenése, a helyzet akkor is tragikus, az pedig, hogy ennyi halálokban kirívóan vezet Jánossomorja, még a felmérést végzőket is megdöbbentette. A férfiak különösen veszélyeztetettek: szívinfarktusban 60 százalékkal, a száj és garat környéki daganatokban 32 százalékkal, az emésztőrendszeri tumorokban 60 százalékkal, míg alkoholos májbetegségben, – és itt meg lehet kapaszkodni – 82 százalékkal többen halnak meg Jánossomorján, mint az országban átlagosan. A nőknél is magasak ezek az értékek. Náluk fontos, hogy az elmúlt húsz évben a járásban egy-két százalékkal emelkedett is a méhnyak- és emlőrák okozta halál – ez az egyetlen halálok, ami emelkedett a ’94-es kezdetek óta.


A felmérés további adatai a képre kattintva böngészhetők! –  készítette: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Burkali Bernadett, Horváthné Bedő Szilvia

Az elkeserítő eredmények ellenére még mindig kevés figyelmet fordítunk az egészségünk megőrzésére. Jól mutatja ezt az is, hogy a pár hete rendezett egészségnapon nem kellett hosszú sorokat végigállnia a résztvevőknek egy-egy vizsgálat előtt a művelődési házban. Azok, akik ellátogattak az ingyenes programra rengeteg szűrővizsgálaton vehettek részt, többek között vércukor- és koleszterinszint-mérés, látás- és hallásvizsgálat, illetve még fogászati felmérés is szerepelt a kínálatban. De a kíváncsiak azt is kitapinthatták, mik a jelei a rosszindulatú daganatoknak és az érrendszer vizsgálatát is ingyen végzeték el a szakemberek. Dr. Nagy Mária háziorvos elmondta, a megelőzésben nem csak helyben vagyunk rosszak, ez országos szinten is elmondható. Pedig az orvosoknak is könnyebb dolga van akkor, ha már a betegség kialakulása előtt megelőző lépéseket tehetnek, így preventív orvoslást folytathatnak.


Fotógaléria a képre kattintva!

A megelőzésért pedig már a helyi AMB üzemben is tesznek. Itt a dolgozók rendszeresen tornáznak munka közben – a németországi anyacég mintája alapján. Most még heti háromszor végeznek kisebb átmozgató gyakorlatokat környékbeli fitness-szakemberek vezetésével, de akár a heti ötöt is bevezetnék, a dolgozók zöme ugyanis felelősen gondolkodik, és kedveli az üdítő, lazító mozgást – mondták el a cégnél. Az elfáradt izmok átmozgatása mellett a hangulat javítása és természetesen a mozgásszervi vagy egyéb bajok megelőzése is fontos, ezért a helyi üzemorvosnál is partnerre talált a kezdeményezés. Ottjártunkkor egy üzemlátogatáson részt vevő diákcsoport is bekapcsolódott a vidám tornába.


Fotógaléria a képre kattintva!

Tény, hogy megyénk munkaerőhiányban szenved, amit már a helyi gyárak is megéreznek, sőt, ez az egyik legfőbb gátja a fejlődésnek, hangzott el egy múltkori, a cégek és a városvezetés között fórumon. Ez azt is jelenti, hogy növekedhet a cégek és ezzel együtt a dolgozók terhelése is, és hogy a gyáraknak is egyre fontosabb kell, hogy legyen a jó munkaerő megtartása és egészségének megőrzése is.

De Jánossomorján sok más preventív program érhető el: szűrések, patika-napok, dohányzás ellenes kiállítások, felhívások. Mégis kevés a hatása.

Általánosságban elmondható, a betegségek kialakulásában kis részben bűnös a hazai egészségügy helyzete (11%), a genetika (27%) és a környezeti tényezők (8-9%), több mint 50 százalékban pedig az egészségünkkel való nemtörődömség. A nevezett halálos betegségek oka túlnyomó részt a dohányzás és az alkohol, kisebb részben a mozgáshiány és a magas vérnyomás is.

Ezen tényezőket helyben kell majd tovább vizsgálni, ha a kiemelkedő helyi eredmények okaira vagyunk kíváncsiak. A kutatást végzők elmondták, az okok szakmai vizsgálata már más egészségügyi és kormányzati szervek feladata. De természetesen a helyi közösségnek, egészségügyi szférának és az önkormányzatnak is vannak feladatai. Örömteli lenne egy helyi összefogás például.

Sok elmélet, találgatás elindulhat az okokról. Lehet, hogy az ingázó munka miatt nagyobb a hajtás, kevesebb az idő, a figyelem az egészségre, az orvoshoz járásra. De ez más határ menti településnél sincs másképp. Vannak, akik a térség felett húzódó légi folyosókat okolják, bár akkor Schwechat környéke már néptelen lenne és e szörnyű halálozási adatokat már az osztrák oldalon is tapasztalnánk. Felmerült, hogy esetleg a szocializmusban a helyi élelmiszer-ipari üzemekben nem figyeltek eléggé az egészségvédelmi intézkedésekre, de ha így lenne, talán az sem indokolná az ennyire kiemelkedő adatokat. Vannak, akik a 2010-ben kiváltott vízbázisunk előtti korszak ivóvízére gondolnak, de az egészségügyi vizsgálatok és ellenőrzések folyamatosak voltak a váltás előtt is, és úgy tudjuk, jórészt csak veszélyeztetettségről volt szó. Az elméletek és ötletek tárháza hosszú lehet még, és nem mulaszthatja el Jánossomorja, hogy valóban vizsgáltassa is az okokat. Azonban sokkal fontosabb, hogy csökkentse a szörnyű halálozási adatokat.

Ahogy említettük, a vizsgálatot végző népegészségügyet is meglepték a jánossomorjai adatok. Burkali Bernadett, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Egészségfejlesztési Osztályának osztályvezetője, a vizsgálat egyik készítője a JTV-nek elmondta: -„Ha időben vizsgálnánk, kezelnénk, karban tartanánk a betegségeket, e halálozások túlnyomó többsége elkerülhető, évtizedekkel kitolható lenne, hiszen a vizsgálatban is jórészt 65 év alatti halálozásokról beszélünk. Nagyon fontos, hogy a kockázati tényezőket kell mérsékelnünk. Érdemes lenne komplex egészségmagatartási programot tervezni települési szinten: Ez magában foglalná a felvilágosítást, a szűréseket, az életmódtanácsokat, képzéseket és kezeléseket és azt is, hogy a kiszűrt betegek el is juthassanak a megfelelő orvosokhoz.

A felmérés egyes adatai a képre kattintva! – készítette: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Burkali Bernadett, Horváthné Bedő Szilvia

Ennek egyik legfontosabb ága, hogy szívérrendszeri megelőző programot tervezzünk, ami életkoronként, és színterenként kínál alternatívákat a mozgásra, az egészségesebb táplálkozásra. Ilyen lehet egy alternatív főzőklub vagy a fizikai aktivitás lehetőségeinek, színtereinek kiszélesítése. A dohányzás elkerülésére már kisiskolás kortól figyelhetnénk programokkal. hogy az iskolások ne legyenek rendszeres dohányosok, még ha ki is próbálják. De természetesen az ötletek sora végtelen, minden település a saját arculatára szabhatja őket. Lényeges, hogy e programokban minél jobban együtt kell működni a települési háziorvosokkal, mert hiába szűrnek ki bárkit is, ha az ellátó-rendszerbe nem kerül be, ha nem fordul orvoshoz.”

Jánossomorján már eddig is voltak egészségmegőrző vagy preventív programok, akár az egészségügyi szféra, akár civil szervezetek kezdeményezésére. Azonban úgy látszik, ez kevés. E programok nem tudnak megérinteni elegendően nagy tömeget. Ezért lehet szükség egy összefogott, támogatott városi szintű rendszer, program kiépítésére, mondta a szakember.

Hauptmann Tamás – Kajtár Éva – JTV
2015.11.18.

-hirdetés- -hirdetés-