A város háromnegyede használja a barna és a kék kukákat, ezzel Jánossomorja a térség egyik leginkább környezettudatos településének számít. A zöldhulladék-gyűjtést a rendszer által kínáltnál is gyakoribbá tette a város. A szelektív gyűjtés miatt a helyi depóniára is kevesebb hulladék kerül. A hulladékgazdálkodásról számolt be a testületnek szerdán a Kisalföldi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és a Rekultív Kft. közös képviselője, Hancz Attila.

 

 

A testület jó híreket hallhatott. Az idei évben már gőzerővel dolgoznak a jánossomorjai hulladékkezelő központban. A térség 71 települése válogathatja már a háznál külön a szemét javát. A szelektíven gyűjtött szemetet újrahasznosításra készítik elő itt, több lépcsőben. A sor akár évi 7500 tonnával is megbirkózik. A kommunális hulladékból pedig egy válogatómű segítségével rostálják ki a még használható elemeket, akár év 30 ezer tonnát. Bár a tervekhez képest sok volt a késés központ indulása terén, a hulladékgyűjtés decembertől teljes felszereltséggel üzemelhet (Erről lásd korábbi cikkünket!). Az eredmények azonban már látszanak, jóval kevesebb hulladék kerül fel a depóniára, mint korábban. Már a tavaly adatok is azt mutatták az évi nagyjából 168 ezer tonna alig több, mint 1/3-a került fel a dombra, ám a szelektív gyűjtés hatékonyságával ez a szám tovább csökken. A 2002-óta működő hulladékdepónia összesen 8 millió tömör köbméterre szemét elhelyezésére kapott engedélyt, a depónia működésé pedig 25 évre. A köbméterkerethez viszonyítva a tároló jóval lassabban telik – a következő öt évben még biztosan használható lesz. Új depóniatestet nem szeretnének nyitni, a domb emelése látszik olcsó és jó megoldásnak.

 

 

Bár a terület az engedélyezettnél előbb telik meg, addigra már fordulat állhat be a hazai kommunális hulladékkezelésben: a kormány 5-6 hulladékégetőt tervez építeni addigra, a depóniák kora lejár. A hulladékgazdálkodás jövője lehet az állam által célul kitűzött hulladékégetés. Ezzel energiát termelhetünk, elpusztítjuk a szeméttel járó kórokozókat, ugyanakkor az égéssel kisebb mértékben, de szennyezzük a környezetet, és a lebontott anyagok kikerülnek a természetes körforgásból.

Szelektív memória

 

Az elmúlt két évhez képest 40 százalékkal nőtt a szelektív gyűjtés a társulás egészét tekintve. (Jó példa erre a közeli Bősárkány, ahol korábban 8 helyet tették ki a szelektív kukazsákokat, a kék kukákat azonban már legalább 600 háztartásban használják.)

A szelektív gyűjtés egyik példás magatartású tanulója Jánossomorja, amely mindig is élen járt a környezettudatos szemétgyűjtésben, mondják a szakértők. A 75 százaléka használja a barna és a kék kukákat. Térségi összehasonlításban is hatékony a barna kukás gyűjtés Jánossomorján. Már több mint 800 portán használják a barna kukát, közel 600-ban pedig a komposztáló edényeket.

 

 

Ebben jelentős része van az önkormányzatnak is, hangsúlyozta Hancz Attila, kiemelve, hogy saját felvilágosító kampányt folytatott a város és házhoz szállította a gyűjtőedényeket is. De továbbra is igényelhetők barna és kék kukák illetve komposztáló edények a városházán. Más településeken ez korántsem ment, megy ilyen jól, számos helyen kevés kukát tudtak csak kiosztani.

 

 

 

A rendszer, főként az állami forráshiány miatt koránt sem tökéletes, több gond is akadt, amit a lakók is megéreztek. Egyik ilyen volt, hogy a város számára biztosított zöldhulladék-gyűjtés ritkának bizonyult. Ezért a város a társuláshoz folyamodott, és elérte, hogy szezonban kéthetente vigyék el a zöld hulladékot. – „A 60 literes gyűjtőedény túl kicsi ahhoz, hogy csak havonta egyszer legyen gyűjtés, még úgy is, hogy a kuka mellé zsákban is kihelyezhető zöld hulladék. A project honlapján olvasható „Szelektív kampány – információs kiadványban” az áll, hogy „… A zöld hulladék gyűjtése jellemzően április közepétől október közepéig tart, ebben az időszakban heti egyszeri begyűjtés szükséges…” – állt a polgármester benyújtott indoklásában. Ezzel sikerült elérni Jánossomorjának, hogy december 11-ig, illetve márciustól újra kéthetente szállítsák el a zöld hulladékot.

A város elszállítja a nagyobb zöld hulladékot a porták elől. Október 26-án, majd november 23-án ismét. A hulladékudvar mögötti zöldhulladék-gyűjtő ponton pedig mindenki díjmentesen lerakhatja zöld hulladékát.

 

Az őszi hulladékkezelés főbb információi:

Barna kuka gyűjtés időpontjai az év hátralévő részében: november 6., november 20., december 11., 2016. márciustól ismét kéthetente gyűjti majd be a zöld hulladékot városunkban a Kft.

2015. október 1-től november 30-ig ismét égethetünk kerti zöld hulladékot! A helyi rendelet szerint csak teljesen száraz zöld hulladékot, szélcsendes időben, légszennyező anyagok nélkül, a tüzet őrizve, oltóeszközökkel felkészülve!

Az önkormányzat ismét megrendezi nagyobb gally- és ággyűjtő akcióját: Gyűjtési időpontok: október 26. és november 23. „Kérjük, az előkészített nagyobb zöld hulladékot már előző nap készítsék a porták elé! Elszállítjuk a sövények, cserjék nyesedékét, metszés utáni gallyakat, ágakat, fás szárú növényeket, összekötözve. Nem szállítjuk el a lenyírt füvet, gyomokat, lombokat, kerti és konyhai hulladékot! Ezeket a komposztálókba, barna kukákban illetve mellé kihelyezett lebomló zsákokba helyezhetjük, illetve a hulladékudvarra is elvihetjük! Együttműködését köszönjük! Jánossomorja Város Önkormányzata.”

Ismét igényelhetők gyűjtőedények: Továbbra is igényelhetők barna és kék kukák illetve komposztáló edények a városházán, Máró Antal településgondnoknál is a 06-96-565-240-es, vagy a 0630-657-4067-es számon, házhoz szállítással és helyszíni átvétellel is.

 

HT – JTV
2015.10.26.

-hirdetés- -hirdetés-