Eldőlt a Madárerdő közelében álló volt katonai híd sorsa. Az átkelőt az erdészet és a tulajdonos önkormányzat le kell hogy bontsa hamarosan. A hidat közel fél éve lezárták, mert jobb pillére megsüllyedt, majd a hídszerkezet egy része meghajolt és leszakadt. Az építmény tartóoszlopai ugyanis megfogják a hordalékot, így a felhalmozódott uszadék miatt a víz kimosta a földet a híd egyik oldala alatt.

Az átkelő megmentésére összefogott volna az önkormányzat és az erdészet, tervek is készültek. Ám a vízügy csak olyan új hidat engedélyezett volna, aminek nincsenek vízbe érő tartóoszlopai, szerintük ugyanis igen körülményes és költséges számukra a feltorlódott uszadék rendszeres takarítása, és a víz mozgását, minőségét is rontja. A vízügy most parlagon is hagyhatta a hordaléktól telített területet, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a nyáron nádassal borított, szinte lápossá vált a híd előtti rész.

A csak két pillérre támaszkodó híd azonban vállalhatatlanul drága lett volna, így a lebontás maradt megoldásként. Ebben a vízügy segít a városnak. Jánossomorja számára a híd turisztikai szempontból volt érdekes, hiszen ez kötötte össze a Hansági főcsatorna túloldalával a környéket. Gépjárművel a szentjánosi duzzasztó felé lehet csak átkelni, a túrázóknak azonban lesz rövidebb út: A tervek szerint most a híd helyett megtisztítanák az innenső parton futó utat egészen a feljebb álló andaui hídig. Így a túrázók, kerékpárosok számára is elérhető marad a túloldal és a történelmi emlékhely is.

 

A katonai hidat már több évtizede használják, elsősorban arra szolgált, hogy a határőrizet bejárhassa a környéket. A rendszerváltás óta azonban leginkább az erdészet és a túrázók vették igénybe.

 

HT – JTV

-hirdetés- -hirdetés-