Minden teherautót, nagyobb terű személyautót, gyanús járművet megállítanak az andaui határátkelőnél hétfő reggel óta. A határon jelentősebb torlódásra egyelőre nem kell számítani, a vizsgálatok általában csak pár másodpercet vesznek igénybe. Hegyeshalomnál már hosszú a sor, sőt, a dugót kikerülni igyekvők a mosonmagyaróvári autópálya-lehajtónál, a városon át igyekeznek megkerülni a torlódást, így a Mosonmagyaróvárra való be- és kijutásnál is fennakadásokkal kellett számítani kora reggel. Az osztrák rendőrség vasárnap estétől ellenőriz minden olyan járművet, amely alkalmas arra, hogy embereket rejtsenek el benne. Hogy az akció meddig tart, egyelőre nincs tudomásunk. Számítani lehet azonban arra, hogy megnövekedhet a Jánossomorja-Andau szakasz forgalma az ellenőrzés alatt.
Hegyeshalomnál és Sopronnál egyaránt felfüggesztették az ellenőrzést hétfőn 11 óra után.
Az ellenőrzés várhatóan 11 és 14 óra között szúrópróbaszerű lesz.
A forgalmi dugók mellett ellenőrzőpontokra is kell számítania a határon áthaladóknak. Andau felé kora reggel még nem volt ellenőrzés a határnál, ám a településen belül láttak migránsokat feltartóztató, és a szállításukra alkalmas kisbuszokat ellenőrző hatósági személyeket. A rendőrök hétfő nyolc órától azonban már a határátkelőnél is ellenőriztek. A közlekedőknek azonban egyelőre nem kellett sorokkal, hosszabb várakozásokkal számolni. A jánossomorjai rendőrörs munkatársai is fokozottabb figyelemmel ellenőrizhetik a közlekedőket, az erre utat keresők miatt esetleg megnövekedő forgalmat.
Az ellenőrzésre a tragédiával végződő embercsempészet miatt volt szükség a határon. A sajtóban megjelent: “Keleti határátkelőinél vasárnap estétől minden olyan járművet megállítanak és ellenőriznek, amely alkalmas arra, embereket rejtsenek el benne. Az intézkedést Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter jelentette be vasárnap. Közölte, hogy a határ közelében, valamint a nemzetközi főútvonalak mentén ellenőrző pontokat hoznak létre. Mikl-Leitner hangoztatta, hogy az intézkedés várhatóan fennakadásokat idézhet elő a közúti forgalomban, de az emberéletek megmentése és az embercsempészek elleni hatékony fellépés érdekében el kell viselni az ilyen ideiglenes közlekedési nehézségeket. A miniszter asszony elmondta, hogy a szigorítást egyeztették Magyarországgal, Szlovákiával és Bajorország német szövetségi tartománnyal. Ausztria keleti részén megerősítik a rendőri jelenlétet, mivel további menekültáradat érkezése várható. Stájerországból és Karintiából rendőröket vezényelnek át Burgenlandba.”
Reggel fél nyolcra már a mosonmagyaróvári utakon is érezhető volt a torlódás. Az autópályán a 150-es kilométerig állt a sor reggel. A magyar rendőrség felhívja a gépjárművezetők figyelmét a fokozott óvatossággal és türelemmel való közlekedésre! “Az osztrák hatóságok által 2015. augusztus 30-án 19 órakor bevezetett fokozott ellenőrzés következtében az M1-es autópályán 2015. augusztus 31-én reggelre közel 30 kilométer hosszan torlódott fel a gépjárműforgalom a Hegyeshalom felé vezető oldalon. A soproni határátlépési pontnál 6, a kópházinál pedig 4 kilométer hosszú a torlódás jelenleg.”
2015.08.31.
HT – JTV