Két évtizedes munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át Jánossomorja leköszönt polgármestere, Dr. Kurunczi Károly augusztus 19-én, Budapesten.

„Dr. Kurunczi Károlynak, Jánossomorja város volt polgármesterének, a város és a térség gazdasági, kulturális és társadalmi életének fellendítését szolgáló, több, mint két évtizedes, elkötelezett munkája elismeréseként” ítélték oda a rangos elismerést. Városunk korábbi vezetője augusztus 19-én Budapesten, a Vajdahunyad várában, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár dísztermében tartott díjátadón vehette át a kitüntetést dr. Fazekas Sándor Földművelésügyi minisztertől. Térségünkből Botos Gábornak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés volt elnökének, a Mosonmagyaróvári Önkormányzat nyugalmazott főtanácsadójának, a város és a térség életének formálása, közintézményeinek kialakítása, közigazgatásának szervezése terén végzett kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adták át.


Forrás: Földművelésügyi Minisztérium

Botos Gábor és Dr, Kurunczi Károly a díjátadón – Fotó: Böröndi Lajos – Nagy István közösségi oldala

Az augusztus 20-i ünnepségek kapcsán átadott elismerések több szakterületet, többféle teljesítményt értékeltek. A közigazgatásban és önkormányzati szférában ezek alkalmat kínálnak arra, hogy az életpályákat, életműveket is elismerje az állam.

A miniszter ünnepi beszédében a díjazottak számára hangsúlyozta: „Önök kimagasló szakmai munkájukkal, lelkiismeretes gyakorlásával hűen őrzik azt az örökséget, amit Szent István király ránk hagyott. Minden dolgos nappal gyarapították azon generációk munkáját, akik elkötelezettek voltak a magyarság fönnmaradásában, abban, hogy ebben az országban lehessen boldogulni, lehessen gyarapodni.”

A díjazottaknak Dr. Nagy István államtitkár is gratulált, nemcsak a helyszínen, hanem közösségi oldalán is.

JTV – Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-