Új háziorvos enyhít a sok várakozáson augusztustól Jánossomorján. A város két éve küzdött azért, hogy visszaállítsa a régi, három háziorvosos rendszert, ez most sikerült. Dr. Barutia Viktória Nagyváradon született, Kolozsváron végezte tanulmányait. Egy éve él Albertkázmérpusztán, a környéket nagyon megszerette. Most már Winkler Patrícia asszisztenssel várják a betegeket Jánossomorján.

 

2013-ban, az akkor már három éve betöltetlen praxis betegeit szétosztották a másik két háziorvos között. Azzal a feltétellel, hogy mihelyst alkalom nyílik rá, újra háromfelé osztják. A kezdeményezés már a választási kampányban is előkerült. Az ide érkező doktornő elmondta, már a szavazás előtt jelentkezett a városvezetésnél, érdeklődve a praxis iránt, ám akkor, a közelgő választások miatt azt a választ kapta, az új testület fog a kérdésben dönteni. Az új vezetés egyik első lépése volt a kapcsolatfelvétel, és kis várakozás után tavasszal került elő az ügy. Akkor egyöntetűen támogatta a kezdeményezést a testület és a helyi egészségügyi szféra is. A hivatali ügyintézés most augusztusra zárult le és nyithatott újra a régi rendelő: Most Vártok Péter egykori praxisa a szétválasztás után újra egyesül és új orvos alá tartozik majd.

 

Az utcák alapján történő felosztásról a JTV képújságjában és a rendelőkben is tájékozódhatnak. Természetesen a szabad orvosválasztás joga nem sérül, mindenki ahhoz fordul, akihez szeretne. Az új orvos Várbalogon is rendel és az ügyeletet is erősíti. A hozzá tartozó betegeket arra kéri, hogy szánjanak időt arra, hogy felkeressék, megismerkedjenek, megbeszéljék a fontosabb tudnivalókat, kórelőzményeket. Így nem akkor kellene ezzel tölteni az időt, amikor már egy esetleges betegség miatt fordul orvoshoz a beteg.

 

Az új háziorvos hétfőn délután várja a betegeket, 12-től 16 óráig, ekkortól az ügyelet veszi át a teendőket, tájékoztatott az új háziorvos. A többi napon reggel nyolctól délig kereshetjük fel a rendelőt.

JTV

-hirdetés- -hirdetés-