Nyáron is zajos a Klafszky-iskola, folyik az épület renoválása. A tavasszal napvilágra került életveszélyes helyeket most elhárítják a szakemberek közel hét és fél millió forintból. A hátsó épületszárnyak omladozó falburkolatát például újravakolták, de itt a falak nedvességmentesítése lehet a hosszabb távú megoldás. A főépületben már nagyobbak az átalakítások: termeket alakítanak ki, falakat raknak arrébb az új osztályigényeknek megfelelően. Egy fiú és egy lány öltöző is várja a gyerekeket ősztől. A Klafszky teljes felújítását is tovább vizsgálja a város. A korábbi három ötletes de drága terv helyett most újat készíttetnek: a cél, hogy nyolc osztályban komfortos körülmények között taníthassanak Szentpéteren, és megőrizzék az iskolát. Előfordulhat azonban, hogy mégsem nyújt erre lehetőséget a leromlott állapotú épület. Lőrincz György polgármester elmondta, a fő cél, hogy megőrizzük az iskolát. – “Így a szakértőkkel megvizsgáltatjuk, hogy egy 8, végső esetben egy 4 osztályos iskola miképp “menthető meg” a leromlott épületből. Ha a meglévő két szárny mindegyike menthető, akkor lehet esély a nyolc osztályos iskolára, ha az egyiket el kell bontani, félő, hogy már csak a négy osztályra marad hely. De minden biztosat csak a vizsgálatok után mondhatunk.” A következő tanévre biztos az iskola működése teljes évfolyamszámmal, egy éve van a városnak arra, hogy a lehető legjobb megoldást megtalálja. Ehhez azonban nemcsak építészeti, hanem települési demográfiai és oktatási szakembereket, szempontokat is be kell vonni, mondta a polgármester.

JTV

-hirdetés- -hirdetés-