Nyolc napon túl gyógyul – Lezárják a város legfontosabb forgalomáteresztő pontját, az Óvári utcai vasúti átjárót. A vasútvonal villamosítási munkálatai miatt nyolc napon át a hátsó vasúti átjáró felé tudunk csak közlekedni, bármivel.

A leglátványosabb és legtöbb türelmet igénylő munkafázisába érkezett a vasútvonal villamosítása: június 4-től 12-ig, tehát majdnem kilenc teljes napon át lezárják a fő vasúti átjárót. A teljes átépítés miatt gépjármű, gyalogos és kerékpáros forgalom számára egyaránt csak a két szomszédos vasúti átjáró a kijelölt. Az átjáró teljes 24 órában zárva lesz.

Az elterelés útvonala – az építtetők térképen hibásan szerepel az Újerdő utca megnevezés

A vasúti forgalomban vonatpótló buszok közlekednek ezen időszak alatt, a menetrendről a vasúttársaság honlapján, illetve az állomáson tájékozódhatnak.

 

A vasúti átjáró burkolatát 2013 novemberében erősítették meg, hogy kibírja az idei, teljes felújításig.

Az ajánlott kerülőút a sportpálya túloldalán halad majd (86-os, Sarok köz, Fehérkereszt, Erdősor). Itt előreláthatóan meggyűlik majd az autósok baja az Sarok köz és a Fehérkereszt utcai szakaszon, ami a város egyik legrosszabb útja. Évek óta felmerül a felújítása, nemcsak azért mert, folt hátán folt, hanem mert egy jó szakasz tehermentesíthetné a belterületi főút egyre zsúfoltabb forgalmát. Azonban eddig vagy akadtak fontosabbak az akkori városvezetésnek, vagy túl drága volt a felújítása a rendelkezésre álló kerethez mérten. Legutóbb a tavalyi, 47 milliós útfelújításból maradt ki a szakasz. Akkor úgy döntött a régi testület, ezt nem erőlteti. Ezt írtuk akkor: “a 86-os főutat a hátsó vasúti átjáróval összekötő utca tehermentesíthetné a nagy forgalmú főutcát, ám ehhez azonban jóval vastagabb és drágább burkolatot kellene kapnia, ami jórészt el is vitte volna a rendelkezésre álló keretet, ezért a testület úgy döntött, jövőre újra versenyezhet a csak névtelen utcaként emlegetett szakasz.” (Idén azonban az iskolafelújítás előtt álló önkormányzat pénzügyi bizottsága sok tételt megkurtított a költségvetésben, így az útfelújítások terén is jórészt csak pályázati segítséggel állhat neki egy önálló útszakasz felújításának a város, maradnak a kisebb javítások.)

JTV

-hirdetés- -hirdetés-