A lányoké a pálya! Egy év kihagyás után újra tétmérkőzést játszhattak Magyarországon a legkisebb baseballosok. Az utánpótlás erősségét mutatja, hogy ezt a sportágtörténelmet mindkétszer az Érd és a Jánossomorja írta. Az is különleges a hazai porondon, hogy a mieink gárdáját zömében lányok alkotják.

Amerikai edző és idősebb fiúkból álló ellenfél állt a mérlegen az Érd Red Sox oldalán, ám a legkisebb Csirkefogók mégsem vallottak szégyent, tisztes 30-26-as vereséget könyvelhettünk el.

Fotók: Rózsa Richárd – Jánossomorja Rascals
A 8-10 éves korcsoportban nincs bajnokság, annyira kevés a csapat hazánkban. Két évvel ezelőtt a Rascals már próbálkozott egy hasonlóan fiatal, lány együttes indításával. Akkor is az Érd mérkőzött velük, ám ott nemsokára megszűnt ez a korosztály, így a mieink akkor ellenfél nélkül maradtak. Idén az Érd együttese is vállalta a korábbi kezdeményezést, s a két gárda egymásnak feszülhetett egy barátságos, ám annál izgalmasabb és fordulatosabb mérkőzésen.

 

A lánycsapat kifejezés inkább a mieinkre lehet igaz, hiszen a jánossomorjai keretben mindössze két fiú található. Ezzel szemben az vörös zoknisoknál a srácokhoz csupán egyetlen ifjú hölgy társult. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az ellenfél idősebb játékosokból állt, akkor a vereség tiszteletet érdemel a jánossomorjaiaktól. Az alsóbb utánpótlás osztályokban ugyanis még nem kell elkülöníteni a lányokat és a fiúkat. Sajátos az is, hogy a korosztály még nem dobásból, hanem egy gumicsőről üti el a labdát.

 

 

Fekete Balázs a Rascals, és Terry Lingenhoel az Indians edzője sem az eredményt tartja fontosnak a találkozó kapcsán. Mindketten bíznak abban, hogy más hazai klubok is látnak fantáziát a legkisebbek versenyeztetésében, hiszen a játékosok ekkor, tétmérkőzéseket játszva fejlődnek a legtöbbet.

 

A nézők lelkes vastapssal jutalmazták a fiatal játékosok küzdeni tudását, akik a következő hétvégén Bécsben már első nemzetközi mérkőzésüket vívják, majd két hét múlva Érdre látogatnak, egy barátságos visszavágóra. Ahogy a csapattagok fogalmaztak, mindenki nagyon izgult az első éles meccs előtt, de ezt levetkőzve, nem kell már sokat várnunk az első győzelemre.

 

 

Az Érd 9-12 évesekből álló major csapata is megmérkőzött a mieinkkel a legkisebbek után. Itt már magas jánossomorjai győzelem született. De a felnőttel is folytatták a felkészülést, vasárnap itthon a pozsonyi Fighting Flies gárdáját fogadták.

 

 

Prátser Krisztián – Hauptmann Tamás

Fotók: Rózsa Richárd – Jánossomorja Rascals

-hirdetés- -hirdetés-