Bronzéremmel zárta a Rascals első hazai rendezésű utánpótlás baseball-tornáját, ahol az ország legerősebb gárdái és a szomszédos Pozsony kiváló fiataljai csaptak össze. A legjobb játékos is jánossomorjai lett. Ez az első saját rendezésű kupája volt a Rascalsnak, a csapattagok és segítőik azonban remekül “hozták” a szervezéssel vívott meccset.

Fotógaléria a képekre kattintva

 

A hazai baseball-utánpótlás legjobbjai és a nagy játékerőt képviselő pozsonyi csapat, összesen hat gárda mérte össze tudását múlt vasárnap a mosonszolnoki sportcsarnokban. A torna a felkészülési időszak egyik nagy állomása a korosztályban. Az, hogy most először Jánossomorja rendezte, külön érdem a mieinknek. A szervezők sikerrel vették az akadályokat a pályán kívül, a játékosok pedig a pályán belül tették ugyanezt. A gyerekek dolgát nehezítette, hogy most először a dobógéppel is meg kellett birkózniuk. Ez elsőre nehezebb, de sokat fejleszthet a kis játékosokon – mondta el Fekete Csaba a Rascals utánpótlás-edzője.
Thomas Raymon Johnson, a pozsonyi Goodsports International edzője, az Egyesület Államok egykori első ligás profi játékosa a JTV-nek elmondta: – „A gyerekek számára a legjobb út a játék megtanulásához, ha játszanak és hibáznak. A hibáikból pedig nagyon gyorsan tanulnak, akár ma, ezen a napon is, és többen közülük már nagyon ügyesen játszanak.”

 

A gyerekek sokat készültek a tornára, az eredmény pedig nem váratott magára: A kezdeti vereség után a Rascals biztos kézzel és gyors lábbal állt a pályára és a harmadik helyig menetelt. A díjkiosztón így a bronzérmet vehették át a mieink. A második helyet a pozsonyi Goodsports nyerte. Az első helyen a budapesti Reds első csapata végzett. A torna legjobb játékosa a végig kiválóan játszó hazai csirkefogó, Sebők Tímea lett.

 

 

Míg a fiataloknak a díjak, a hazai baseball nagy öregjeinek inkább a tornával elért eredmények szereztek örömöt. Közel kilencven gyerek lépett pályára, és a játék színvonala is a baseball erősödését mutatja. Moura Robert, az Óbuda Brick Factory trénere, aki a hazai baseball kezdődobásainál is jelen volt, elismerően szólt a versenyről és a korosztály játékáról is. Elismerte mindazon idősebbek munkáját, akik továbbléptek a saját örömükért való játékon és megértették, hogy a jövő érdekében az utánpótlással kell foglalkozni. Kiemelte, a munka meghozta az eredményét, ez a ma is látott színvonal azt mutatja, hogy pár éven belül felvehetjük a versenyt a nyugati csapatokkal.

 

 

A jánossomorjai utánpótlásra még egy ausztriai torna is vár a tavaszi idénykezdet előtt.

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-