Eredményes félévet zárt az Alapfokú Művészeti Iskola. A diákok félévi koncerten mutatták meg tudásukat a társaknak és a szülőknek, rokonoknak csütörtökön. A bizonyítványokat is ekkor osztották ki. Dravetzky István igazgató elismerően szolt a gyerekek fejlődéséről, megköszönte a szülők együttműködését és felhívta a figyelmet az otthoni gyakorlás eredményességére is. A zeneiskolában most közel kilencven diák jár, ami szinte a teljes kihasználtságot jelenti. több mint ötvenen tanulnak hangszeren, közel negyvenen modern táncra járnak.

 

Fotógaléria a képre kattintva

A tanári karban és a tanszakokban sem történt változás e félévben. A diákok térítési díja a második félévben még nem változik, ennek befizetésére február 13-ig nyílik módja a szülőknek. Örömhír, hogy a jövő tanévben jelentősen csökkenhet a tandíj. A következő félévben folytatódik a zeneiskola filharmónia bérletes sorozata, ahol országos hírnevű művészek mutatják meg a gyerekeknek a zene rejtelmeit a klasszikus zongorától a jazzig. Az előadásokra felnőtteket is szeretettel várnak. Február 12-én csütörtökön például Hegedűs Endre neves zongoraművész lép fel itt a művelődési házban.

-hirdetés- -hirdetés-