Izgalmas mérkőzéseket hozott a diákönkormányzat által évek óta megrendezett Mikulás kupa. A sportcsarnokot és a lelátót megtöltő felsősök kézilabda és focimeccseket szurkolhattak, vagy épp küzdhettek végig, az aulában pedig a csocsó döntőre került sor. A legnagyobb várakozás idén is a tanár-diák összecsapásokat előzte meg.

Lelkesen kezdtek neki a krampusznak öltözött tanárnők az első alkalommal megrendezett női tanár-diák focimeccsnek, a végére azonban ők maradtak alul: 6-1-re verték meg őket a nyolcadikos lányok. A nebulóknak a focitudásuk volt látványos, a pedagógusoknak inkább az alkalomhoz illő öltözékük. A diákok között labdarúgásban és kézilabdában a jánosi csapatok voltak egyeduralkodók. Az 5. 6-as korcsoportban a 6 A besöpörte a fiú fociért és a lány kézilabdáért járó gyerekpezsgő és szaloncukor csomagot is. A nagyoknál a lányok a labdarúgást választották a kézilabda helyett. Itt a 8 A lett az első, megelőzve a 7 A csapatát. Szép lövések és látványos akciók jelezték, mit tanultak az ifjú hölgyek Szkiba Gábor tanár úr edzésein szeptember óta.

A diákok foci döntőjében a 8 B utasította maga mögé az 8. A-sok csapatát ám a végzős fiúk ellőték a puskaporukat egymás ellen. A tanár-diák meccsen nem tudták bevenni Nemes Csaba kapuját, így a tanerő végül 5-0-s győzelmet aratott. Nem csak a női tanár-diák, hanem a csocsó is újdonságot jelentett az idei Mikulás-kupán. Ebben a klafszkysok arattak, mivel a négyes döntőbe csak egyetlen jánosi duó kvalifikálta magát. A végső győzelmet a péteri hetedikes páros, Görgics Márk és Varga Martin szerezte meg – bár a tanár diák derbin ők is alulmaradtak.

 

 

A komoly összecsapások és az egészséges rivalizálás mellett nem csupán a nemes versengés a célja az évről évre megrendezett Mikulás-kupának. Szkiba Gábor testnevelő elmondta, mindez egy rekreációs program. Fontos a gyerekeknek, hogy ne csak az iskolai órák keretében találkozzanak a mozgással, erre szolgálnak a sportnapok, egészségnapok, amiknél az is nagyon fontos, hogy lazább, vidámabb hangulatban, felszabadultabban mozoghassanak a gyerekek. Nem mellékes az sem, hogy ilyenkor a pedagógusok is példát mutatnak, és kedvet csinálnak a gyerekeknek a sporthoz.

 

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-