A fiataloknak a helyi hősök, áldozatok történetét is meg kell ismerniük, ezt fogalmazta meg a Társaskör idei gyertyagyújtása. Sokukról tudunk, sokuk nevével még adós a történelem: Ilyen lehet Éliás Rezső, a tűzoltóság egyik ’56-os hőse, vagy Kovács András, akik a településünkről származtak el.
Jánossomorján az ’56-os forradalom és szabadságharc helyi áldozataira emlékeztek. A Társaskör Egyesület szervezte hagyományos megemlékezésen a helyi elesettek sírjainál gyújtottak mécsest az emlékezők, nemcsak a helyi, hanem a szabadságharc összes mártírja előtt tisztelegve. A nemzeti gyásznap előestéjén, hétfőn a pusztasomorjai temetőben Kelemen Rezső sírjánál álltak meg elsőként. Itt Wittmann Elekné Medgyesi Imre 56-os versét szavalta el. Ezután Lőrincz György polgármester, az egyesület tagja beszélt az emlékezés jelentőségéről. A jelenlévők ezután a mosonszentjánosi temetőben nyugvó Iró László sírjához mentek. Mindkét helyen koszorút helyezett el az egyesület, a tagok és a rokonok, ismerősök mécseseket gyújtottak.
Fotógaléria a képekre kattintva!
Lőrincz György elmondta, „az ifjúság a történelemkönyvekből megismeri az ’56-os eseményeket, Malétert, Nagy Imrét, de talán nem sokan tudják, hogy nekünk is megvannak a hőseink áldozataink, itt Jánossomorján.” Fontos, hogy a jánossomorjai diákok érezzék, hogy a forradalmi események nem távoliak, hanem az ő környezetüket is érintették.* Akár olyan fiatalok is részesei lehettek a forradalomnak, mint ők maguk. Ezért a polgármester a megemlékezéseken hangsúlyozta, a jövőben kéri majd az iskolavezetést, október 23-a táján látogassanak el az osztályok az áldozatok sírjaihoz, idézzék fel a fiatalok tragédiáit, azt, ahogy az ifjúság felelősen a forradalom mellé állt, vagy éppen azt, ahogy a terror áldozatává váltak az emberek. A polgármester kiemelte, minden településrésznek megvoltak a maga áldozatai októberben, hiszen Szentpéterről az egyetemi hallgató Szalai Imre szintén a pesti harcokban esett el. (Őt később exhumálták, szülei mellé, Mosonmagyaróvárra temették.) De sokan sebesültek meg a harcokban, menekültek nyugatra, vagy éppen tűrték a megtorlást, mint például Dr. Dicsőfi Endre, aki a keretlegények veréseinek esett áldozatul a forradalom után.
(* A Társaskör által szervezett, nyilvános, hagyományos eseményen nemcsak a fiatalok száma volt alacsony. A megjelent önkormányzati képviselők száma az eddigi ’56-os megemlékezéseknél tapasztaltakhoz képest átlag egy fővel elmaradt…)
Bár a helytörténeti kutatások már megindulta e témában is, sok még a tisztázatlan rész. Egyik ilyen például, hogy a fővárosi tűzoltóság egyik ’56-os hőse, Éliás Rezső is pusztasomorjai születésű volt. De lejjebb több eddig ismeretlen tényről is szót ejtünk!
Éliás Rezső
Éliás Rezső
A fővárosi harcok a tűzoltóságot is próbára tették. Sokszor harci körülmények között kellett oltásokat végezniük a tűzoltóknak. November 7-én hat tűzoltóval végeztek a szovjetek, feltehetően harcok közben vagy megtorlásként. Köztük volt a 39 éves Éliás Rezső törzsőrmester. Az adatok szerint ő Pusztasomorján született 1917-ben és 1943-tól teljesített tűzoltói szolgálatot. Több alkalommal részesült kiváló szolgálatáért jutalomban, s a tűzrendészeti éremmel is kitüntették. Feleséget és 8 éves leánygyermeket hagyott hátra. Életét sorozatlövések oltották ki.
Szintén településünkről származott az ugyancsak Budapesten lakó Kovács András cipészsegéd (Édesanyja: Andorka Franciska, Mosonszentjános 1910.01.03.) aki a főváros XVIII. kerületében, a Béke téren november 6-án, hasüreglövésbe halt bele, amit szovjet harckocsi (vagy és) géppisztolya okozhatott – világított rá az adatbázisban hibásan Mosonyszentjánosi adattal szereplő áldozatra egy olvasónk, köszönjük!
Kelemen Rezső
16 éves, pusztasomorjai ipari tanuló, aki október 26-án, a mosonmagyaróvári laktanya előtt vesztette életét a sortűzben. A mezőgépgyárban dolgozó fiatal több társával, idősebb munkatársai unszolására csatlakozott a tüntető menethez. Életével az ’56-os áldozatok adatbázisa szerint fej- és haslövés végzett.
Kelemen Rezső
Rokona, Élő István tavaly mondta el emlékeit a JTV-nek: – „A délutáni busszal hazaérők hozták meg a hírt Pusztasomorjára, hogy egy somorjai fiatal láblövést kapott, Rezső pedig meghalt, egy papírzsákot terítettek rá, így keressék… az unokabátyja is lövést kapott Kelemen Gábor, de ő rendbejött. A családtagok másnap, szombaton lovas kocsival mentek érte. Szörnyű nap volt, a nagybátyja hozta haza, Bencsik Jánossal mi vittük be a szobába, ahol felravatalozták. Ott, emlékszem, Fettik Ferenc letörölgette fejéről a vért… Felravatalozták és másnap temettük el. Az édesapja hozta ki a koporsót… Rengetegen jöttek el a temetésre, tűzoltók is búcsúztatták.” Élő István mindkét áldozatot ismerte. –„Lacival is jóban voltam, három évvel volt idősebb nálam, és korábban Rezsővel is sokáig dolgoztam, amikor 15 évesen a célgazdaságban volt kocsis, dolgos, humoros embernek ismertem. A tüntetésen történtekről úgy sejtem, hogy Rezső, mint indulatos gyerek, úgy gondolhatta, hogy helyt kell ott állni. Rezső a rendszerváltásig nem kaphatta meg az elismerést, ellenforradalmároknak bélyegezték az áldozatokat, de mi a családban még akkor is azt gondoltuk, hogy ez forradalom volt.”
Iró László
A kitelepítéssel már egy tragédiát átélt, Mosonszentjánoson otthont talált család fia, aki sorkatonai szolgálatát töltötte Pest mellett, október végén szerelt volna le. Egységével – civil ruhában – a felkelők oldalára állt, szakasza részt vett a Honvéd utcai sortűzben, a Tököli utcai harcokban, politikai foglyok kiszabadításában sőt, a kormány és az országház védelmében is, majd november 4-én, a közeledő szovjet csapatok elé vonulva súlyos harcokat vívtak.
Iró László ezt már nem érte meg. Egyes információk szerint október 29-én, a Blaha Lujza térnél, az akkor még ott álló Nemzeti Színház környéki harcokban esett el. Egyes emlékezések szerint a Nemzeti Színház előtti érte sorozatlövés, hátulról – talán egy jármű átvizsgálása közben. Szívét és tüdejét roncsolták a golyók.
Az 56-os áldozatok adatbázisa szerint azonban egy nappal később, és a színháztól nem messze esett el: 30-án, a Köztársaság téri legendás és heves harcokban lövési sérülés végzett vele a téren.
Holttestét hosszas kavarodás után egy katonatársa találta meg és hozta haza teherautón, hogy otthonában felravatalozhassa, és szülőfalujában eltemethesse a család. Sokan voltak a temetésen, de azután 33 év hallgatás következett a sorsáról. A rendszerváltás után aztán a Honvédelmi Miniszter posztumusz őrnaggyá léptette elő.
Molnár József egykori győri katonatárs 2006-ban a Kisalföld című napilapban megjelent olvasói levelében emlékezik meg róla, mint hősi halált halt bajtársai egyikéről, ám részleteket nem jegyez meg. Csupán annyit mond: A leszerelés előtt álló Győr környéki katonákat Aszódról vezényelték fel Budapestre, október 25-én az Országház és a Honvéd utcai sortűz „soraikat sem kímélte”, sebesültek, halottak maradtak a helyszínen. A győrieknek a Thököly-utcai ellenállási góc felszámolásában és a politikai foglyok kiszabadításában is szerepük volt, védték az új Nagy Imre-kormányt és az Országházat, majd november 4-én a bevonuló orosz csapatok ellen indultak és súlyos harcokba keveredtek.
Szalai Imre
A Bősárkányból származó, szentpéteri Szalai Imre egyetemi hallgató november 5-én, vagy 4-én halt bele sérüléseibe a Péterfy Sándor utcai kórházban. Az adatok szerint fej-és karlövést szenvedett. A helytörténeti kutatások szerint negyedikén, a szovjet támadás során elrendelt riadó miatt egy emeleti lakásból sietett le, hogy nővérének és családjának biztos óvóhelyet keressen, mikor belövést kapott a lépcsőház.
Akikért még szól a harang…
Az ötvenhatos tragédiák sorában sok helyi név felmerül még. Göncz István és Dr. Dicsőfi Endre, utóbbi, aki megfékezte a helyi karhatalom lincselésére készülőket, de a hatalom később elítélte, mondván, megakadályozhatta volna a lefegyverzésüket. Őt a börtönévek törték meg. A pusztasomorjai Kelemen Gábor és a szentpéteri Dohány István, akik a mosonmagyaróvári sortűznél sebesültek meg. A szentpéteri Dohány Antal, aki sorkatonaként menekült külföldre, majd a hazatérőknek amnesztiát ígérő hatalom mégis börtönre ítélte…. És a sor még folytatható!
Az ’56-os események – láttuk e cikkben is – még számos titkot, sorstragédiát rejtenek, amit felkutatni kötelességünk, és ami feladat testhezálló is lehet a szabadságharc drámáit megismerő fiataloknak.
Fotók és bővebb életrajz: Jánossomorjai Füzetek 2011/VI.2., L. Burda Zsuzsanna és a Dicsőfi-testvérek írásai. (pontosítás 2014.11.06)
Hauptmann Tamás
