Gyors karriert futottak be azok a tolvajok, akik tegnap virradóra több járműből is ellopták az akkumulátorokat Jánossomorján. Úgy tudjuk, az egyik elkövetőt másnap délután újra feltartóztatták, pár órán belül másodszor, ezúttal a polgárőrök, mivel egy nagykés volt nála.

Sok reggeli műszakos dolgozónak indult nehezebben a tegnap hajnal: Az őket szállító cég ugyanis nem tudta elindítani a járatokat, pótló buszok segítségére szorult, mert ellopták a buszokból az akkumulátorokat. A helyi rendőrség hamar a tettesek nyomára jutott.

Aznap délben a helyi őrs munkatársai egy helyi fémhulladék-telepre mentek, mert megtudták, hogy ott egy csoport lopott akkumulátorokat akar értékesíteni. ”A rendőrök a telephelyre kiérkezve igazoltattak négy férfit és egy nőt, majd megállapították, hogy az általuk eladni kíván akkumulátorokat 2014. október 29-én különböző helyszínekről tulajdonították el. A készülékek közül egyet egy helyi bolt udvarán parkoló kisbuszból, kettőt a község egyik utcájában leállított autóbuszból, két akkumulátort egy jánossomorjai telephelyen leparkolt mezőgazdasági munkagépekből loptak el. A rendőrkapitányságon a nyomozók Sz. Dávid, L. Anton, G. Ferenc jánossomorjai lakosokat gyanúsítottként kihallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a három férfi ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.” – közölte kérdésünkre a megyei rendőrkapitányság.

 


Fotók: police.hu

Pár óra múlva, 17 cm-es késsel…

 

Aznap délután egy helyi polgárőr az Iparos utcában arra lett figyelmes, hogy egy férfi a nadrágjába tűzött, nagyméretű konyhakéssel sétál – mondta el Németh László, a Jánossomorjai Polgárőr Egyesület elnöke. A polgárőr határozottan fellépve a helyszínen tartotta a fiatal férfit a rendőrök kiérkezéséig. A rendőrökkel közösen megállapították, hogy ő az a G. F., akit pár órája engedtek ki a rendőrségtől, mert az akkulopás ügyében szabadlábon védekezhet. Egy 17 centi hosszú kést találtak nála. A helyi rendőrőrs munkatársai – pár órán belül ismét – eljártak a fiatalemberrel szemben. A polgárőrt a törvény feljogosítja arra, hogy helyben tartsa a gyanús személyt a rendőrség helyszínre érkezéség és az ilyen ellenállás esetében hivatalos személy elleni erőszak is fennállhat. Ezzel segíti a jog a polgárőr tevékenységét – ecsetelte az ügy körülményeit a Jánossomorjai Polgárőr Egyesület vezetője, Németh László. A polgárőrség vezetőjétől megtudtuk, a férfi már többször került összetűzésbe a hatóságokkal, gyanúsítják például füstölt húsok ellopásával és azzal is, hogy másodmagával szintén késsel fenyegetőzött egy nyári városi fesztivál közelében.

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-