Október 23-a megmutatta, milyen egységre képes a nemzet. A közös célokért együtt mozdulni, ez a feladatunk most, a választások után is – mondta Lőrincz György polgármester a városi ünnepségen. Az ünnepi műsorban idén a budapesti Teathrum Hungaricum Emlékpróba – 1956 című színvonalas és mélyen elgondolkodtató színdarabját láthattuk. Kevesen.
Lőrincz György megválasztott polgármester először szólt e funkciójában a város lakosságához ünnepi rendezvényen. Szólt az idősekhez és a fiatalokhoz, hangsúlyozva, hogy mennyire mást és mást jelenthet e két generációnak a forradalom és szabadságharc. Tapasztalatok és félelmek kontra lelkesedés és igazságkeresés. A közös célok mentén síkra szállt nemzetet állította azonban példaképp e két korosztály elé. Azokat, akik összefogtak egyetértve a szép jövőért, hazájukért. A választások után ő is ezt kérte a jánossomorjaiak minden generációjától, időstől és fiataltól egyaránt, kérve, hogy ebben értsenek egyet, és tartsanak össze.
Fotógaléria a képekre kattintva!
„1956-ban, 1848 után másodszor, (…) a közös célokért szinte kérdés nélkül fogott össze magyar a magyarral és örömmel indult el a jövő felé, hogy széppé tegye azt magának és a gyerekeinek. (…) A mi korunk, bár történelmi, mégis nyugodt és fejlődő. A nemrég véget ért választások, bár szoros és izgalmas, mégsem harcos versengést hoztak, céljaink pedig korántsem elérhetetlenek… Épp ezért az egység és a közös akarat éppolyan fontos ma is. Fontos lezárása ez az ünnep a választásoknak. Tudatja, innentől már más a feladatunk: Egységbe kovácsolódva, közösen tenni a jövőnkért, Jánossomorjáért.”
Siker a próbán
Bár 23-ra tervezték, nemrég bekövetkezett változások miatt 22-én, és más műsorral várta a közönséget a Balassi Bálint Művelődési Ház. Kevesen érkeztek, alig negyvenen ültek a közönség soraiban. Az előadás azonban magasra tette a lécet. A budapesti Teathrum Hungaricum színtársulat előadását kora délután az iskolások nézhették meg. A végén taps, ováció és füttyök is tanúskodtak arról, hogy lebilincselő darabot láthatnak azok, akik este is megnézik az előadást. Jó megérzés volt.
Az Emlékpróba című előadás darab a darabban. A szabadságharc leverése után New York-ba emigrált fiatalok a hatvanas években egy színi előadásra készülnek, amiben emlékeiket mutatnák meg a kint élő magyar közösségnek. A próbafolyamat közben azonban maguk is végigélik a budapesti harcok eseményeit, a társadalmi ellentéteket, amik a forradalomhoz vezettek és saját szerepvállalásukat.
Elvakult forradalmár, aki – talán felelőtlenül? – harcolni buzdítja társait. Megfélemlítettsége és hősiessége között vívódó egykori arisztokrata, akinek szüleit a Hortobágyra deportálták. Munkásgyerek, akiknek most és a háború előtt is ritkán látott kincs volt a kenyér. A forradalmi hite és ÁVO-s apja között őrlődő lány. Mindenből viccet csináló, egyszerű, pesti utcagyerek, aki végül barátaiért hozza meg a legnagyobb áldozatot… Tipikus szereplők az 56-os utcákról. Vívódások a szerelem és a harc között, a hősiesség és a menekülés között, a disszidálás és az otthon maradás között… Ha mindenki elmegy, ki marad itthon megőrizni valamit? Teszi fel a kérdést a forradalmár a darab egyik kulcsjelenetében… Felmerül a felelősség kérdése, kirajzolódik a forradalmi buzdítás és a halálba küldés közötti őrjítően kicsi határ…
A darab mindenkit elért – aki a nézőtéren ült. Könnyes szemű emberek álltak fel a széksorokból. Az időseket saját fiatalkori élményeik kerítették hatalmukba, a fiatalokat az, hogy a forradalmat a saját, fiatal lelkületükkel élhették át, talán elgondolkodva, mit is tennének ők…
Ha egy darab után sok kérdésre keressük a választ, akkor egyben lehetünk biztosak: jó előadást láttunk. Néhol kimagasló színészi játék, néhol egyszerű; néhol remek dramaturgia, néhol karcoló énekek… Sebezhető, nem végletekig profi, de éppen ezért hiteles és hozzánk közel álló darabot láthattunk a színtársulattól.
Az Emlékpróba már a kilencvenes évektől porondon van, elsők között vitte színpadra ’56 kérdéseit, mondta el Rencz Antal rendező. Kiemelte, ha egy darab elgondolkodtat és más nézőpontokat mutat meg, az kivételes öröm. Személy szerint szomorú, hogy a történelmi tudás és érdeklődés fakulását látja sok helyen járva az országban, de bízik abban, hogy akik el akarnak gondolkodni például ’56-ról, azoknak az ő előadásaik is segítenek.
Rencz Antal a színpadon
Hauptmann Tamás
Lőrincz György polgármester köszöntő beszéde
Tisztelt Ünneplő Közönség, Kedves Jánossomorjaiak!
Megtisztelő számomra, hogy megválasztott polgármesterként először ezen az ünnepen szólhatok Önökhöz! Akkor, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc sok arca él még bennünk. Az idősekben az emlékek, a fiatalokban a fotók, filmek képei. Ugyanaz, mégis egészen más nézőpontok. Köztünk vannak azok, akik 56-ban, fiatalként érezhették a mosonmagyaróvári laktanya előtt, milyen a golyó, a gránátrobbanás szúrós szaga… A mai fiatalok láthatták az azonosításra váró halottak fotóit, akik olyan fiatalok és olyan naivak is voltak, mint ők. Vagy talán sokkal-sokkal felnőttebbek.
Az idősebbek kezében még benne van az a félelemmel teli mozdulat, ahogy félrehúzzák a függönyt, kinéznek az utcára, ahol a menekülök kocsijai elrobognak a határ felé. És tudják, hamarosan a szovjet tankok is ideérnek. A mai fiatalok látják a közeli andaui híd romjain átmászókat, és valószínűleg nem is értik, milyen fájdalom elhagyni az országot, és nyugatra indulni…
Az idősebbek még most is hallják, milyenek voltak azok a nagy hallgatások, amik egy-egy elmenekült vagy épp börtönben ülő rokon neve után, vagy neve helyett következtek a családi asztalnál. Tudják, milyen szívszorító érzés látni a megkapott csomagok határon feltépett papírjait, látni az áttapogatott, kibelezett babákat, számba venni a levélben szereplő, de a pakkból hiányzó ajándékokat… A mai fiatalok méltán tudják az elesett, megkínzott, kivégzett hősök, mártírok neveit. De talán nem mindig érzik, mekkora szülői felelősség, mekkora emberi nagyság kellett ahhoz, hogy valaki meghunyászkodjon, csendben maradjon, vagy a gyerekeire gondolva tűrje a pofonokat. Érzik? Ugyanaz, mégis más nézőpontok. Én mégis örülök, hogy ezen az ünnepen beszélhetek Önökkel és beszélhetek Veletek! Idősebbekkel és fiatalokkal. Mert ’56-nak van egy minden érzékszervvel együttesen felfogható jelentése. Egy olyan, amitől minden magyarnak libabőrös lesz a keze, hevesen kezd kalapálni a szíve, torkát szorítja a por és szeme sarkát csípni kezdi a szembeszél… ’56 a magyar egyetértés letörhetetlen és eltiporhatatlan ünnepe.
1956-ban, 1848 után másodszor, olyan egységbe tömörült a nemzet, ami sok más népnek sosem adatott meg történelme során. A közös célokért szinte kérdés nélkül fogott össze magyar a magyarral és örömmel indult el a jövő felé, hogy széppé tegye azt magának és a gyerekeinek.
Ez az egység, ez a közös akarat az, ami miatt büszke vagyok, hogy most, szerényen, de beszélhetek itt! A mi korunk, bár történelmi, mégis nyugodt és fejlődő. A nemrég véget ért választások, bár szoros és izgalmas, mégsem harcos versengést hoztak, céljaink pedig korántsem elérhetetlenek… Épp ezért az egység és a közös akarat éppolyan fontos ma is.
Fontos lezárása ez az ünnep a választásoknak. Tudatja, innentől már más a feladatunk: Egységbe kovácsolódva, közösen tenni a jövőnkért, Jánossomorjáért. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk, és nem is kevés.” Hát fogjunk hozzá!
Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel!
